Kék hírek 2015. június 9. 15:15 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

„Közlekedik a család” megyei döntője Kecskeméten

Képgaléria
„Közlekedik a család” megyei döntője Kecskeméten
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága június 6-án Kecskeméten, egy bevásárlóközpont parkolójában rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedő megyei fordulóját. Az országos kezdeményezésű közlekedésbiztonsági verseny legfőbb célja, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a biztonságos és balesetmentes közlekedés érdekében a család minden tagjának megfelelő ismerettel és gyakorlati tudással kell rendelkeznie.

A verseny Bács-Kiskun megyei fordulóján összesen 14 család vett részt, a megmérettetésen a családtagok a feladatokat részben együtt, részben pedig egyénenként oldották meg. A családok KRESZ tesztlapokat töltöttek ki, majd a gyermekek kerékpáros ügyességi pályákon, valamint motoros szimulátoron mérhették össze tudásukat.

A vetélkedőn alkoholos befolyásoltságot szimuláló szemüvegben elvégzendő feladatokat, valamint egyéb kirakó- és közlekedési logikai játékokat játszottak a résztvevők, valamint rejtvényeket fejtettek meg. A versenyben hangsúlyt kapott az elsősegélynyújtás is elméleti és gyakorlati feladatokkal.

A vetélkedőn résztvevő valamennyi család ajándékcsomagot vehetett át a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságától. A versenyen harmadik helyezett lett a bajai Gál család, második helyen végzett a kecskeméti Zsámboki család. A Kalocsáról érkező győztes Rideg család képviseli majd Bács-Kiskun megyét a döntőben, melyet június 21-én a Hungaroringen rendeznek meg.

Gratulálunk a megyei versenyen kiválóan szereplő családoknak és sok sikert kívánunk az országos versenyen résztvevő megyei győztesnek!



 

Kövessen minket a Facebookon is!