Sport 2015. június 10. 17:20

Átadták a felújított kültéri kosárlabdapályát

Képgaléria
Átadták a felújított kültéri kosárlabdapályát
Csapadékelvezető csatornával kiépített, gumiborítással ellátott, újjávarázsolt kosárlabdapályát adtak át június 10-én a Szent Benedek Iskola udvarán. Az eseményen Hardi Titusz bencés atya, az iskola főigazgatója áldotta meg és avatta fel a pályát. A felújítás a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatásával, TAO pályázat keretében valósult meg. A beruházás, felújítás költsége összesen meghaladta a 23 millió forintot, amelyből a közvetlen támogatás összege 16 282 557 forint volt, a 30 %-os önerőt pedig az intézmény biztosította.

A rendezvényt Rokolya Csaba intézményigazgató nyitotta meg, aki elmondta, az előző évben határozták el a kosárpálya felújítását, amivel egy álmukat valósították meg, hiszen az intézmény mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanulók testnevelésére.

Hardi Titusz bencés atya, az iskola főigazgatója ezt követően avatta fel a pályát.

„Iskolánk hitvallásának szerves része, hogy teljes embert neveljünk. A nevelés részét képezi a testnevelés. Öröm, hogy ez a pálya elkészült.”

Kelemen András és Szabó Csaba, a Kiskunfélegyházi Kosárlabdázók Clubja és a Baráti Kör nevében ezután kosárlabdákat adományozott az intézménynek és jó játékot kívántak a diákseregnek.

Az esemény a 9/D osztály interaktív műsorával zárult. Karinthy Frigyes: Sport és testészet, különös tekintettel a nyavalyatörésre című írásából mutattak be szerkesztett jeleneteket.

 

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!