Sport 2015. június 15. 09:00

Az út elején járunk

Az út elején járunk
Ambiciózus célokkal tekint a jövőbe a Mozdulj Félegyháza SE elnöke, a kiskunfélegyházi fallabda pálya vezetője, Jenován Tibor. Versenyeket 2014 szeptemberétől havi egy alkalommal valósítottak meg. Az elmúlt időszakban kialakult a fallabda szeretők bázisa, közülük a legelszántabbak 2015 őszétől országos egyéni- és csapatversenyben is elindulnak.

Nagyszerű évet zárt az egyesület, szinte minden hónapban sikerült tornát szervezni.

/Jenován Tibor, elnök, Mozdulj Félegyháza SE/

2014 szeptemberétől kezdtük el üzemeltetni a fallabda pályát és akkor a szponzorokkal megegyeztünk, hogy havonta tartunk versenyt. Június elején volt az utolsó megmérettetés, összesen 8 kupán vagyunk túl. Mindegyiknek jó hangulata volt. Lelkes amatőrök indultak el. Érkeztek Szolnokról, Szegedről, Kecskemétről is versenyzők.

 

Próbáltátok népszerűsíteni a fallabdát, gálamérkőzést is szerveztetek.

Célunk volt a népszerűsítés, amit az elmúlt időszakban el is értünk.

 

Hogyan tekintesz vissza erre az évre? Felépíteni nehezebb, sok erőt, energiát vesz el. Meg kell találni azokat, akik játszanak.

Igen. A téli időszak számunkra a főszezon, amikor kinti sportot űzni nem lehet. Rengetegen bejöttek ekkor. Nagyon el lehet fáradni a fallabdázásban. Nyáron kevesebb az induló, de azért van érdeklődés.

 

Mennyire nehéz eldönteni azt, hogy ki melyik kategóriában indul el?

Mindenkinek megadom az esélyt. Szegedről is jött egy versenyző, Vas Enikő, aki a férfi I-ben is megállja a helyét. Igazából a torna végén tudom felmérni az újak tudását, de előre megkérdezem, hogy ki milyen szintet képvisel.

 

Távolabbi cél lenne a versenyeztetés, ami nem olyan egyszerű.

Az országos bajnokságban akarunk elindulni csapatban és egyéniben. Kaptunk engedélyt az indulásra, addig amíg az egyesületünk nem kapja meg a végleges bejegyzést. Addig is el tudunk indulni a sorozatban.

 

A versenyszezon ősszel kezdődik. Mely félegyháziak kapnak lehetőséget?

Az egyesület tagjai közül többen jelezték az indulás. Füzesi József, Turcsányi Tamás, Lenkefi Gergely és én is elindulok. Rajtuk kívül még vannak érdeklődők. Nem végleges a lista.

 

Szépen kialakult a pálya és vannak tervek a nyárra is.

Arra gondoltunk, hogy a fallabda pálya főfalát megpróbáljuk csendesebbé tenni. Ez azzal jár, hogy a mostani panelt lebontjuk. A munkálatokat június végén, vagy júliusban kezdjük el, ami után körjátékkal, évértékelővel zárjuk a szezont.

 

 

G. Z. 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!