Szorgoskodik a Félegyházi Hangya Szövetkezet
A projektmenedzser arról is beszámolt, hogy munkájukhoz az elmúlt időszakban beszereztek egy hűtős járművet, ami pedig ennél is fontosabb, hogy olyan termelői kapcsolatokat alakítottak ki, amelyek révén stabilan tudják biztosítani az üzem alapanyag ellátását. Több konyhával kötöttek szerződést, amelyeket feldolgozott zöldséggel látnak el. Ezek között vannak iskolai és vállalati konyhák, valamint vendéglátó egységek is. A térségi terjeszkedés keretében már Jászszentlászlóra is szállítanak a feldolgozott termékekből. Elindult a földes áru értékesítése is. Ennek keretében a Kapocs intézményt szolgálják ki, több mint negyven termékkel.
A terményeket az első időszakban a nagykereskedőktől, termelőktől szerzik be. A későbbiekben - a nyár második felétől - azonban már saját portékájuk is lesz.
Január végén egy foglalkoztatási pályázatot is benyújtottak, ennek köszönhetően áprilistól négy főnek tudnak munkát biztosítani. A nyertes pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt szaporító anyagok, vetőburgonya beszerzésére is. A szövetkezet két 50 méteres fóliát is felállított, amelyben paradicsomot és paprikát termelnek. Emellett szabadföldi káposzta és burgonya termesztésével gondoskodnak a feldolgozó üzem és megrendelőik kiszolgálásáról - mondta el Juhász Miklós.