Sport 2015. június 20. 10:00

Fiataloké a Jövő

Fiataloké a Jövő
Eredményt elérni szisztematikusan, jól felépített munkával lehet. A Jövő Bajnokai DSE Kosárlabda Szakosztálya három év leforgása alatt utánpótlásszinten megvalósította elképzeléseit. A nulláról felépítve mára két leány és négy fiú csapatot működtet. A fokozatosság elvét követik. Rádi Dezső és Simon Zoltán tanítványai idén már az országos bajnokságban is megmérettették magukat, ami a játékosok fejlődésére is pozitívan hatott. A hosszú távú céljuk nem más, mint a későbbiek során a kadet és a junior korosztály felépítése.

Idén is szép eredményeket értetek el, sok korosztályt működtettetek. Hogyan láttad ezt az évet?

(Simon Zoltán, edző, Jövő Bajnokai DSE Kosárlabda Szakosztály)

Ez már a 3. teljes éve volt a Jövő Bajnokai DSE Kosárlabda Szakosztályának. Minden évben egyre több csapattal indulunk a bajnokságokban. Egyre nagyobb célokat tűzünk ki, nívósabb ligákban szerepelünk. Sikeres évet zártunk, Rádi Dezső 2 leány korosztályt szerepeltetett, hozzám a fiúk tartoztak.

Az év elején eldöntöttük, hogy elindulunk az országos tini leány bajnokságban. Tudtuk, hogy ez egy nagyon nehéz sorozat, az országban 39 egyesület vett részt benne, mi a 31. helyen végeztünk. A számok alapján ez lehetett volna jobb, de nagy kosármúlttal rendelkező csapatok ellen léptünk parkettre, amelyeknél kivétel nélkül egy felépített utánpótlásrendszer van, NB-s felnőtt csapatokkal rendelkeznek.

 

Félegyházán nincsenek felnőtt együttesek, emiatt utánpótlás nevelés sem volt kötelező. Mi 3 év alatt jutottunk el az U13-as, U14-es csapat felépítéséhez. A tanítványaink sajnos nem látnak felnőtt versenykosárlabdát a városban, nincs helyi példaképük Kecskeméttel, Szegeddel, vagy akár Szolnokkal szemben. Motivációban fontos szerep hárul a legidősebbekre, akik úttörőként példát mutatnak az alattuk lévő korosztályoknak. A kicsik kijárnak a nagyok meccseire. A nagyok eredményei a kisebbeket motiválják. Folyamatosan építkezünk, a tagjaink számát is növeljük. Egyre több mérkőzést játszunk. Idén 88-ból 54 nyertünk meg, tavaly 77-ből 47 alkalommal győztünk. Ebben a szezonban az országos tini leány liga mellett az országos fiú serdülő bajnokságban is szerepeltünk, erősebb ellenfelekkel szemben is hoztuk a tavalyi nyerési arányunkat.

 

A serdülő fiúk a szezon előrehaladtával egyre jobb eredményeket értek el. Legnagyobb vereségünk 39 pontos volt, de akiktől kikaptunk ennyivel, őket tavasszal már 7 ponttal legyőztük. Pozitív tendenciát mutatott a fejlődésünk.

 

Azt gondolom, hogy fel kell vállalni a magasabb célokat, erős bajnokságokban kell szerepelni. A fiúknál összesen 4 csapatot irányítottam 3 korosztályban (U11, U12, serdülők). A fiatalabb serdülők (U13) megyei bajnokságban vettek részt, míg az idősebbek az U14-es országos ligában.

Az eredményeket tekintve az U11-esek alsó-ágon dobogósok lettek, míg az U12-es gárda megnyerte a területi alsó-ágat. Az U13-as csapatunk a megyei bajnokságban az élen végzett, az U14-esek pedig eljutottak az országos ligában a regionális döntőig. Itt kevés ponton múlott, de másodikként zártak, az első jutott be az országos nagy döntőbe.

 

Fontos kiemelni, hogy voltak játékosaink a diákolimpián is. A Jövő Bajnokai tagjai iskolai csapatokban is szerepeltek. A Dózsások a 4. korosztályban egészen a megyei döntőig jutottak, ahol harmadikként zártak.

 

Van egy újfajta kosárlabda is, ami a B33 nevet viseli, hasonlít a streetballhoz. Ezt is bevezették a diákolimpián, ahol a Dózsa Iskola 7-8. osztályos csapata megnyerte a megyei bajnokságot és az országos elődöntőben harmadik lett. Az ország legjobb 16 együttese közé verekedte magát. Ez a korosztály nagy erőt képvisel.

 

A fejlődés szempontjából ugyancsak fontos, hogy tovább fejlesztettük a szerbiai kapcsolatainkat. Több tornán szerepeltünk ellenük, jó csapatokkal játszottunk. Óbecsén tavasszal 62 együttes részére rendeztek tornát több korosztályban. A félegyháziak szlovén és szerb együttesek ellen léptek parkettre, megismerkedtek más országok stílusával. Kemény meccseket vívtunk és sikerült felvennünk a sebességüket is.

 

Nehéz, de járható úton vagyunk. Országosan elmondható, hogy kevés a nemzetközileg ismert magyar játékos, kevés a példakép például a szerbekkel szemben. A magyar kosárlabda az európai elittől is messze van.

 

A Jövő Bajnokaiként mi a versenykosárlabdát tűztük ki célul, mert ez ad később motivációs erőt. Azt vesszük észre, hogy egyre több gyermek és szülő azonosul ezzel. Az U14-esekkel az ország legjobb 40 együttese közé tartozunk, megelőzzük többek között a kecskeméti Mercedes gyár csapatát. Egyre többen értékelik eredményeinket iskolai szinten is.

 

Sikeres, de nehéz év volt

A távolabbi cél több korosztály felépítése és abból egy felnőtt csapat kialakítása. Alulról építkezünk, a legidősebb gyermekeink 3-4 év múlva juniorként, vagy akár felnőtt szinten is képviselhetik a várost. Kiemelném Kerék Csaba testnevelő segítségét a József Attila Iskolából, tőle sok tanácsot kaptam.

Versenyszerűen jelenleg 65-70 igazolt tagunk van és egy kisebb réteg hobbiból is csatlakozott hozzánk.

A legkisebbeket is figyelemmel kísérjük, előkészítő csoportokkal foglalkozunk négy iskolában. Támogatjuk, hogy az alsósok és az óvodások is megismerkedjenek a kosárlabdázás alapjaival.

 

 

G. Z.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!