Helyi hírek 2015. június 18. 22:15

Félegyházán találkoznak Európa megszállott oldalkocsis motorosai

Képgaléria
Európa megszállott oldalkocsis motorosai találkoznak Kiskunfélegyházán a városi Parkerdőben augusztus 13-a és 15-e között. Találkozójuk azonban nem öncélú. „Csodajárgányaikkal” ellátogatnak Tiszaalpárra és a Tőserdőbe is, szombaton a félegyházi” ligetős” utcát is végigjárják. Emellett a Parkerdőben a gyermekek mindennap kipróbálhatják nagyapáink luxus járművét. Délutánonként, illetve esténként pedig szórakoztató programok várják az érdeklődőket – mondta el a június 18-ai sajtótájékoztatón Ónodi Árpád főszervező.

A rendezvény részleteiről szólva Ónodi Árpád elmondta: a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó bepillantást nyújt a motoros életformába családok, fogyatékkal élők és idős emberek részére is, ami sokuk számára oldalkocsi nélkül kivitelezhetetlen lenne.

A helyi gyermekvédelmi és szociális intézményekkel, esélyegyenlőségi és nagycsaládos civil szervezetekkel karöltve megteszünk mindent azért, hogy azoknak az embereknek is legyen egy izgalmas hétvégéjük, akik számára egy motoros találkozó eddig csak elérhetetlen álom volt. A Nemzetközi Oldalkocsis Találkozón az Alma Együttes várva várt fellépése mellett biztosítunk tartalmas gyermekprogramokat folyamatos gyermekmotoroztatással, ugrálóvárral, trambulinnal, arcfestéssel, oldalkocsis motorkiállítással és sok izgalmas dologgal.

A rendezvény családcentrikusságát is mutatja, hogy gyermekeknek ingyenes, felnőtteknek pedig csupán 1000 forint a támogatói jegy egész hétvégére. A "nem átlagos" motorostalálkozós résztvevőink érdekében vigyázunk a közlekedés- és személybiztonságra az egész rendezvényerdő egyirányúsításával és jelentős sebességkorlátozásokkal. Nem engedélyezett továbbá a motorok eszement bömböltetése, a por felverése, a gyakran trágár elemeket is felvonultató szokványos motorostalálkozós programok is kimaradnak nálunk. A csendes kemping lehetőséget nyújt a rendezvényterülettől erdősávval elválasztott kis, árnyas tisztáson a pihenni vágyóknak. Akadálymentesített és gyermek mobil WC-ket, valamint kulturált tusolókonténereket biztosítunk az arányaiban nagy létszámú mozgáskorlátozott és családos oldalkocsis motorosoknak.

A Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó Kiskunfélegyházán egy egyre divatosabb családi és esélyegyenlőségi szabadidős tevékenység magyarországi fellegvára. A kiskunfélegyházi eddig az egyetlen találkozó az országban, ahol tavaly már az első alkalommal, száz feletti oldalkocsis motor és a rájuk kíváncsi közel kétezer, főleg családos érdeklődő vett részt, főleg országhatáron innenről. Az idei II. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozóra már most több, mint 100 oldalkocsis motor regisztrált csak külföldről, Európa 14 országából, ami reménnyel tölt el minket, hogy idén akár 200-300 oldalkocsis motor és akár 3000 körüli érdeklődő látogat el hozzánk. A Sidecar Traveller (Oldalkocsis Utazó) című újság tavalyi írása az első találkozóról az előfizetői jegyzék alapján szinte a világ minden országába eljutott. A legnagyobb példányszámban Nyugat-Európában olvassák az újságot, amelynek hatására folyamatosak a visszajelzések a külföldi oldalkocsis motorosok részéről.

Lokális és országkép szempontból is fontosnak tartjuk, hogy a nagy távolságból, többek között Angliából, Franciaországból és a Benelux államokból ide érkező motoros turistáknak tartalmas és sokrétű időtöltést nyújtsunk, amivel viszik jó hírünket szerte a világban és szívesen térnek vissza hozzánk barátaikkal. Ennek érdekében délelőttönként vezetett városnézéseket tartunk 3 nyelven, és csoportos oldalkocsis túrákra visszük az érdeklődőket a környék nyújtotta turisztikai és természetvédelmi látványosságokhoz, a Kiskunsági Nemzeti Park szívébe.

A Félegyházi Motoros Baráti Kör Egyesület munkájának köszönhetően újra megtelhet a Parkerdő családokkal. Az idelátogatók megtapasztalhatják, hogy egy motoros találkozó nemcsak a "duhajkodásról" szólhat, hanem örömet is szerezhet gyermeknek, idősnek, fogyatékosnak, egészséges motorosnak és az oldalkocsis "szakmának" egyaránt. A rohamosan növekvő oldalkocsis szakmai közösség végre magáénak tudhat egy központi rendezvényt az országban. Az oldalkocsis kiállítás alapterülete háromszorosára nő a tavalyihoz képest, mert idén már az oldalkocsis építések is felsorakoznak a gyári veteránok mellett a kiállítósátorban. Reméljük, hogy hamarosan az építőműhelyek saját standokkal fognak megjelenni, ahol prezentálhatják évente új oldalkocsis alkotásaikat.

s-r


 

 

Kövessen minket a Facebookon is!