Helyi hírek 2015. június 23. 17:30

Hat évtized elmúltával is figyelemmel kísérik egymás sorsát

Képgaléria
Hat évtized elmúltával is figyelemmel kísérik egymás sorsát
Hogyan alapítottak zenekart, hol és milyen zenéket játszottak 60 évvel ezelőtt. Többek között ezeket az élményeket is felelevenítették a Móra Ferenc Gimnázium 1955-ben érettségizett diákjai. A fiúk az osztálytalálkozón természetesen azt emlegették legbüszkébben, amikor a rivális sportgimnázium focicsapatát verték meg.

H. Tóth István az osztálytalálkozók állandó szervezője elmondta: 60 évvel ezelőtt két osztály 55 tanulója szerzett érettségi bizonyítványt. Az idei találkozóra már csak 27 meghívót küldhettek ki, közülük is csupán tizenhárman tudtak eljönni. Ennek ellenére mindenkiről tudnak mindent, hiszen a találkozók közötti időben telefonon, levelezéssel, illetve mostanában már az interneten is folyamatosan figyelemmel kísérik egymás sorsát.

s-r



 

Kövessen minket a Facebookon is!