Helyi hírek 2015. június 22. 14:20

Régi pompájában ragyog a Kossuthvárosi Óvoda játszótere

Képgaléria
Régi pompájában ragyog a Kossuthvárosi Óvoda játszótere
Közösségi összefogással tették használhatóvá a Kossuthvárosi Óvoda játszóterét. Vállalkozó kedvű szülők, helybeliek, tettre kész fiatalok és idősebbek vállalták fel, hogy közös munkával hozzák rendbe a játszóházak elkorhadt és sérült elemeit.

A példaértékű közösségi együttműködésről tanúságot tevő kezdeményezés egy két-három napon keresztül tartó előkészítő szakasszal indult, amikor is megtörtént a faanyagok méretre vágása, csiszolása, pácolása és lakkozása. Ebben a munkában a kezdeményezők segítségére voltak a helyi Societas fiataljai, illetve az MSZP kiskunfélegyházi szervezetének tagjai is.

Persze a támogatók és adományozók nélkül nem is lett volna mit beépíteni, a szállításban nyújtott vállalkozói segítség nélkül pedig nem igazán lett volna lehetőség az alapanyag könnyű és gyors célba juttatására. Ezért Juhász Misi bácsit, illetve Herédi Zoltánt illeti a köszönet. Az ötletért és a szervezésért pedig elsősorban Nagy Róbertet, akinek, mint ő maga elmondta: elege lett abból, hogy immár hónapok óta le vannak zárva a játszótér játszóházai. – Mivel az én gyerekem is a Kossuthvárosi Óvodába jár, úgy véltem, nem nézhetem tétlenül a helyzet alakulását. Hiszen a kicsik számára nélkülözhetetlenek a napi testmozgáshoz és játékhoz. A közreműködők kipróbált kis csapatának köszönhetem, hogy ilyen eredményesen és gyorsan sikerült a megvalósítás, s hogy mostantól ismét használatba lehet venni a játékokat: a játszótér újra a régi pompájában ragyog.

Horváth Tamás önkormányzati képviselő így fogalmazott: Kossuthvárosiként, családos emberként, egy leány- és egy fiúgyermek édesapjaként fontosnak érzem, hogy a környékbeli gyerekeknek és fiataloknak minél több rendezett zöldfelület álljon rendelkezésre a testmozgáshoz, illetve a városrésznek a közösségi programok szervezéséhez. Ezért szerveztünk az elmúlt esztendőkben, közösen a helyiekkel, számos parkszépítő akciót, melynek során immár egyre nagyobb zöldterületet tudunk megfelelően karbantartani. S ezért is örültem annyira az érintettek megkeresésének, a vállalkozók aktív szerepvállalásának és a helyi civilek segítségnyújtásának a jelenlegi munkánk esetében is. (Annál is inkább, mivel az önkormányzat is tervez kisebb felújításokat a közeljövőben, de csak az óvoda intézményén belül.



 

Kövessen minket a Facebookon is!