Kultúra 2015. június 24. 13:45 Forrás: fotó:: archív internet

Egy varázslatos éjszaka a kultúra jegyében

Egy varázslatos éjszaka a kultúra jegyében
2003 óta rendezik meg országszerte a Múzeumok Éjszakája elnevezésű kulturális programot. A néhány évvel korábban elindított francia példa nyomán életre kelt hagyományt szinte azonnal szívükbe zárták a kultúraszerető magyarok. Évről évre több város és helyszín csatlakozik a Szent Iván éjszakájához kapcsolódó programsorozathoz, amelyet országosan immár százezrek látogatnak.

Bár Szent Iván éjszakáját, továbbá a főváros és számos más település programjait a múlt hétvégén már magunk mögött hagytuk, a félegyházi Múzeumok Éjszakája még rengeteg meglepetést tartogat az érdeklődők számára. Mint azt Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója elmondta, évekkel ezelőtt hozták meg a döntést, miszerint Kiskunfélegyházán egy héttel az országos rendezvények után tartják a programokat. Ennek pedig az volt a legfőbb oka, hogy senki ne kényszerüljön választásra, Budapest, Szeged, Kecskemét, vagy Félegyháza kulturális csemegéi között.

Mészáros Márta elmondta: intézményi és civil összefogás eredményeként vált lehetővé, hogy már csütörtöktől ízelítőt kapnak a félegyháziak a Múzeumok Éjszakája hangulatából. Június 25-én18 órától a Hattyúkerti Zenés Esték című sorozatának újabb előadására várják a nagyérdeműt a  Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ szervezésében, az Il Gatto Nero Brass Quintett és meglepetés fellépők hangversenyére. Június 26-én, pénteken 19 órától a Bugaci Tanyaszínház tart jótékonysági előadást a Kiskun Múzeum javára. A Művelődési Központ színháztermében a Felül semmi című produkciót mutatják be.

A Kiskun Múzeum június 27-én, szombaton 18.45-től éjfélig, a Petőfi Sándor Emlékház 17-től 21 óráig, a Móra Ferenc Emlékház pedig 16 és 18 óra között időszaki és állandó kiállításokkal, szabadtéri programokkal várja a látogatókat, ahol a gasztronómiai és kulturális programok, hagyományőrző csoportok bemutatói, népi és könnyűzenei koncertek teszik izgalmassá az éjszakába nyúló ingyenes rendezvényt.

T. T.


 

Kövessen minket a Facebookon is!