Erdélyben jártak a szentkirályi diákok
Útjuk során meglátogatták Gyulafehérváron Hunyadi János síremlékét, Aradon megemlékeztek a tizenhárom vértanúról. Kolozsváron a házsongárdi temetőben felkeresték Dsida Jenő és Apáczai Csere János sírját, ahol előadást tartottak a gyerekek, majd Déva váránál eljátszották a ballada történetét. A magyarigeni református könyvtár részére sok értékes, szép könyvet adományoztak, a dévai árvaházba pedig ajándékot vittek a gyerekeknek.
A pályázat a kirándulás mellett kötelezettséggel is járt: különböző feladatokat kellett teljesíteni, melyekről beszámolót tartottak a nebulók. Az út nem csupán egyszeri látogatás volt különböző történelmi helyekre, hanem annál tartalmasabb és életre szóló erdélyi élmény.
A kirándulásra a Támogatáskezelőtől 540 ezer forintot nyertek, amit útiköltségre és szállásra költhettek el. A pályázatért felelős osztályfőnök Lórné Molnár Tünde volt.