Az állandó tevékenykedés élteti Veronka nénit
Veronka néni öt gyermekes család 3. gyermekeként, a Kalocsa melletti Szakmáron 1925. június 25-én látta meg a napvilágot. Édesanyja a gyermekek nevelése mellett a család szőlőjében és földjén dolgozott. Édesapja ács és kőműves szakmunkásként gondoskodott családjáról abban az időben, amikor a háború utáni viszontagságos helyzet megnehezítette az emberek életét.
Mindkét fiútestvére a fronton harcolt, akik röviddel a hazatérésük után belehaltak a harctéren szerzett sérüléseikbe.
Férjével, Halla Ferenccel 1952-ben kötött házasságot Kiskunfélegyházán, mivel hivatásos katonaként a szülővárosából, Jánoshalmáról Félegyházára rendelték katonai parancsnoknak. Boldog – 60 évi – házasságukból két gyermek született, fiukat, Györgyöt, 53 évesen elvesztették, így leányuk Anna gondoskodik megözvegyült édesanyjukról.
Az elemi iskola első hat osztályát Szakmáron, a 7. osztályt pedig Félegyházán kétgyermekes családanyaként végezte el. Betanított varrónőként 15 évet dolgozott varrodában, majd 55 évesen nyugdíjba vonult. Egészségügyi gondjai ellenére azóta is aktív életet él, szerető és gondoskodó családjával, unokáival napi szinten tartja a kapcsolatot.
Ápolt és rendezett kertes házban, barátságos szomszédokkal körülvéve tölti mindennapjait. A korábbi éveiben saját kezűleg tervezett és hímzett, kalocsai motívumokkal díszített abroszok, asztaldíszek és egyéb használati tárgyak díszítik belső szobáit. Szívesen tölti a délutáni órákat a virágokkal gazdagon díszített árnyas teraszán.
s-r