Helyi hírek 2015. július 3. 09:00

Új rend az ügyfélfogadásban

Új rend az ügyfélfogadásban
Módosul a félegyházi önkormányzat ügyfélfogadási rendje. Erről június 25-i ülésén döntött a képviselő-testület. Az eddigi korábbi gyakorlat szerinti reggel 7.30-as kezdés helyett 8 órától, délután pedig 12.30 helyett 13 órától kezdődik a jövőben az ügyfélfogadás, a befejezési idő változatlanul hagyása mellett. Megszűnik továbbá szerdai napokon a 16 órától 18 óráig tartó ügyelet.

Dr. Faragó Zsolt jegyző elmondta: mivel az ügyfelek rendkívül kis számban jelentek meg ügyeleti időben, annak fenntartása sem munkaszervezési, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt. Viszont – hangsúlyozta a jegyző – semmi akadálya annak, hogy ha a körülmények, vagy az igények változása ezt indokolttá teszi, felülvizsgálják az ügyfélfogadás rendjét, amely a változás után a következőképpen alakul:

hétfőn, pénteken: 8.00 - 12.00 óráig,

kedden, szerdán 8.00 - 12.00 óráig, 13.00 - 16.00 óráig

csütörtökön: nincs ügyfélfogadás

Dr. Faragó Zsolt jegyző és dr. Füstös Magdolna aljegyző az eddigi szerda délelőtti fogadóóra helyett teljes ügyfélfogadási időben az ügyfelek rendelkezésére állnak, előzetes időpont egyeztetés után.


 

Kövessen minket a Facebookon is!