Kék hírek 2015. június 26. 15:40 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Nehéz terepviszonyok - erdőtűz-védelmi, terepvezetési és navigációs gyakorlat

Képgaléria
Nehéz terepviszonyok - erdőtűz-védelmi, terepvezetési és navigációs gyakorlat
Jakabszállás térségében, kiemelten erdőtűzveszélyes területen gyakorolták a kecskeméti, a kiskunfélegyházi és a tiszakécskei tűzoltók az erdőtérképek és a navigációs rendszerek használatát, valamint az erdős térségekre jellemző nehéz terepkörülmények közötti közlekedést, tájékozódást. A megyei erdőtűzvédelmi, terepvezetési és navigációs gyakorlaton részt vettek a KEFAG Zrt., és a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai is.

A gyakorlat jó tapasztalatszerzést jelentett a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltóknak egyaránt, hiszen valós káreseteknél is tapasztalható körülmények között kellett az adott feladatokat megoldani. Antal Zoltán, a KEFAG Zrt. munkatársa – aki már több éve segíti a katasztrófavédelem munkáját – tizenhat bóját (feltételezett tűzfészek) helyezett el az erdőben, melyeket a gyakorlaton résztvevőknek GPS koordináták és erdőtérkép használatával kellett megtalálni.

Fontos, hogy a beavatkozó állomány gyorsan és szakszerűen használja az erdőtérképeket és a navigációs rendszereket, hiszen az erdőtagok között nincsenek útjelzők és utcákat jelölő táblák. A gépjárművek vezetőinek sem volt egyszerű dolguk, mert az erdős területen a „nem hétköznapi„ terepviszonyok (szűk, homokos utak, lezárt nyiladékok) megnehezítik a közlekedést, a káreset helyszínének megközelítését.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság informatikai főosztályának munkatársai bemutattak - a katasztrófavédelem rendszerébe lévő - két speciális eszközt a gyakorlaton. Az egyik egy Land Rover Defender - terepjáró képességű mobil vezetési pont, mely informatikai és távközlési hálózat kiépítését teszi lehetővé. A másik eszköz egy pilóta nélküli légi jármű (MD4-1000 típusú drón). Bács-Kiskun megye fokozottan erdőtűzveszélyes terület, több alkalommal is volt elhúzódó erdőtűz a térségben.

A tűzesetek hatékony és gyors felszámolását segítheti a levegőből végzett felderítés, a tűz méretének, terjedési irányának, megközelíthetőségének feltérképezése. A pilóta nélküli légi jármű élő képet közvetít, melynek kiértékelése az operatív törzs döntéseit segíti. Az eszközt továbbá lehet még alkalmazni eltűnt személy keresésénél, veszélyes anyag jelenlétében történő felderítéskor, valamint ár- és belvízi védekezési munkálatoknál. Mindkét eszköz az Európai Unió forrásaiból megvalósuló Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 1.1.10 pályázat keretében került a katasztrófavédelemhez.


Fotó: Kovács Andrea, tű. főhadnagy



 

Kövessen minket a Facebookon is!