Helyi hírek 2015. június 28. 12:40

Ismét megnyerte a félegyházi közönséget a Bugaci Tanyaszínház társulata

Képgaléria
Mint mindig, ezúttal is nagy érdeklődés övezte a Bugaci Tanyaszínház jótékonysági előadását június 26-án, pénteken este, a félegyházi művelődési központ színháztermében. Ezúttal a Felül semmi című produkciót tekinthette meg a nagyérdemű a bugaci amatőr színjátszók előadásában. A belépőből befolyt összeget a Kiskun Múzeum javára ajánlotta fel a társulat.

A Bugaci Tanyaszínház hat évvel ezelőtt alakult, és azóta sikert sikerre halmoz. Tagjai között van bolti eladó, programozó, még polgármester is. Közös viszont bennük, hogy szórakoztatva szeretnének tenni a helyi és környékbeli települések közösségeiért. Ezúttal is ez történt. A közönség egy kellemes estével, az amatőr művészek rengeteg elismerő figyelemmel és tapssal gazdagodtak, a Kiskun Múzeum pedig – túl a nemes gesztuson – a teljes bevétellel.
 

Fotó: Kürti László

 

Kövessen minket a Facebookon is!