Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében
A Kecskeméti Katona József Múzeum régész-igazgatójának megnyitó szavai után először a nemrég elhunyt jeles múzeum-építő személyiségekre: H. Tóth Elvirára és Dr. Bánszky Pálra emlékeztek, majd Laczkó János nyugalmazott megyei múzeumigazgató moderálásában zajlottak a délelőtti beszámolók. Kalocsa, Kiskunhalas, Baja és Félegyháza patinás múzeumi gyűjteményeinek vezetői és munkatársaik sok-sok képpel kísért prezentációikkal idézték meg a közelmúltat és szóltak a középtávú terveikről, amelyek minden településen valóban találkoznak a fenntartó önkormányzat ambícióival. „Az úgynevezett területi múzeumok majd mindegyike most a korábbinál kedvezőbb helyzetben van; szárnyalhatnak, és sikereikben teljesen osztozhatnak forrásvidékük lakóival s vezetőivel" - fogalmazott őszinte elismeréssel Rosta Szabolcs, aki öt évvel ezelőtt a Kiskun Múzeum éléről került a megyeszékhelyen lévő múzeumi központ vezetőjének.
A délutáni program Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatójának irányításával folytatódott tovább. Ebben a széles egységben a Kecskeméti Katona József Múzeum helyi és megyei feladatellátásának különféle szakágai s azok kutatás-, kiállítás- és programszervezői tevékenységei: megvalósult komplex szemléletű kiállítások kerültek bemutatásra. Közülük is hangsúlyos lehet pl. egy újfajta és sokszereplős néprajzi monográfia (Kecskemét és környéke), az 1945 és 1990 közötti időszak gazdasági és politikai fő sodrának Bács-Kiskun megyei eseményeit feltáró munka megkezdése, az újszerű nagy kiállítási vállalkozások közös bemutatása és azok bíztató perspektívái és így tovább.
A múzeumi munkát nagymértékben segítő műtárgyvédelem, az olykor misztifikált földi és légi „radaros", a régészeti (gyakran roham) munkát nagyban segítő geográfiai és természettudományos eljárások, valamint a sokszor csak a bürokrácia nyúlványának tartott, ám olykor mégis csak komoly értéktár-bázisként emlegetett örökségvédelmi nyilvántartás háttér-, olykor láthatatlan világa is feltárult a meghívott szakemberek révén.
Bács-Kiskun megye múzeumainak országos jelentőségű kutatóhelyekkel való tartós együttműködését kiválóan példázza a solti Tételhegyen folyó Castrum Tetel Program, amelynek legfrissebb eredményeiről és a közeljövő terveiről annak vezetője, Szentpéteri József régész tartott előadást. A mit sem sejtő szakembert vetített képes mondandójának végén kollégái és barátai ünnepélyes köszöntése lepte meg: 60. születésnapjára az MTA BTK Történettudományi Intézete egy tanulmány-kötettel tisztelgett, pályatársai pedig kedves és meghatott szavakkal, baráti ajándékokkal kedveskedtek az ünnepeltnek.
A konferencia résztvevői végezetül Wilhelm Gábor, Rosta Szabolcs és kollégái vezetésével a konferencia helyszínétől csupán néhány lépésre lévő aktív régészeti feltáró hely napvilágra került látnivalóit tekintették meg.
Fotó: Kiss Béla