Helyi hírek 2015. július 1. 08:25

Ismét fókuszban a lóútlevél-kiváltás

Ismét fókuszban a lóútlevél-kiváltás
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége az állategészségügyi intézkedések támogatása, illetve a lótartók fokozott igényének kiszolgálása érdekében országos lóazonosító kampányt hirdet. A lóazonosítás során a lótenyésztési felügyelők megjelölik a lovakat, szamarakat, és elindítják a lóútlevél igénylését, majd ezzel egy időben az állatorvos elvégzi a kötelező vérvizsgálatokhoz szükséges vérvételt (fertőző kevésvérűség, takonykór).

Azon lótartók jelentkezését is várjuk, akiknek jelölt, de útlevéllel nem rendelkező lovuk van, mert esetükben is szükséges a helyszíni lóazonosítás, hiszen e nélkül nem kaphatnak útlevelet.

A lóazonosítási kampány megszervezésében kérjük az önkormányzatok segítségét is, hiszen az egy helyre szervezett jelölés nem csak a munka hatékonyságát növeli, de egyúttal kiszállási díjat sem számolunk fel.

A lóútlevél kiváltása 2005 óta minden lófélére kötelező, ugyanakkor az ország területén még mindig jelentős számban fordul elő jelöletlen, illetve lóútlevéllel nem rendelkező ló és szamár. Ez az okmány szolgál az egyed azonosítására, forgalomképességének és állategészségügyi státuszának igazolására, illetve ezen túlmenően a mellékletét képező betétlappal igazolható a tulajdonjog.

A lóútlevéllel való ellátottságnak most különösen nagy aktualitása van, hiszen 2016. január 1-től azok a fedeztetési jegyzőkönyvvel ellátott lófélék, amelyeket egy éves korukig nem látnak el útlevéllel, nem kerülhetnek vágási célú értékesítésre, illetve a fertőző kevésvérűség miatt fokozott állategészségügyi ellenőrzés van folyamatban több körzetben is. A szűrővizsgálatok meglétének lóútlevélben történő dokumentálása, illetve a vizsgálat során az egyedek azonosíthatósága jogszabályi előírás.
 

A lóazonosítás során felmerülő MLOSZ felé térítendő bruttó költségek:

- Ismeretlen származású csikó, ló jelölése és azonosítása + transzponder 15.000 Ft + 1.500 Ft

- Ismeretlen származású jelöletlen kanca és fedeztetési jeggyel rendelkező csikójának együttes jelölése és azonosítása + transzponder (2 db) 15.000 Ft + 3.000 Ft

- Helyszíni lóazonosítás korábban jelölt lovak részére - Lóazonosító lap kiállítása - Meglévő CSBJ ellenőrzése lóútlevél igényléséhez a nem tenyésztő számára - Meglévő CSBJ ellenőrzése lóútlevél igényléséhez a tenyésztő számára 10.000 Ft + 5.000 Ft + 2.500 Ft

- Kiszállás - legalább öt ló egy helyen történő felvezetése esetén - egyedi megrendelés - körjárat - soron kívüli kiszállás 0 Ft + 9.000 Ft + 3.000 Ft + 21.000 Ft
 

Ezúton szeretnénk felhívni a lótartók figyelmét, hogy az egy helyre összevezetett lovak nem csak a lótenyésztési felügyelő és az állatorvos munkáját könnyíti meg, de minden olyan helyen, ahol legalább öt lovat felvezetnek, nem számítunk fel kiszállási díjat.

Kérjük, keressék a megyei lótenyésztési felügyelőket a lóazonosítás és lóútlevél megrendelése kapcsán. Elérhetőségünk: www.mlosz.hu/dolgozoink



 

Kövessen minket a Facebookon is!