Egészségügy 2015. július 3. 16:10

Elismerés az egészségügyben dolgozóknak

Képgaléria
Elismerés az egészségügyben dolgozóknak
Az egészségügyben dolgozók betegekért tett szolgálata, hivatástudata, áldozata előtt fejezte ki elismerését és tiszteletét a város, a megyei és a városi kórház vezetése július 3-án, pénteken délelőtt a félegyházi városháza dísztermében megrendezett Semmelweis-napi ünnepségen.

197 évvel ezelőtt, július 1-jén született Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője”. Munkásságának is emléket állítva 1992 óta születésének napja a magyar egészségügy napja.

A félegyházi megemlékezésen dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója és dr. Körtvélyessy András, a kiskunfélegyházi kórház igazgatója köszöntötte a városi kórház dolgozóit, majd elismerő oklevelet adtak át a legkiválóbbaknak.

25 éves jubileumi elismerést kapott: Koncz Imréné bérszámfejtő (munkaügy), Pappné Szabó Szilvia asszisztens (gasztroenterológia), Péter-Szabóné Pap Andrea asszisztens (bőrgyógyászat).

30 éves jubileumi elismerést kapott: Almási Judit fizioterápiás asszisztens (fizio- és mozgásterápia), Barna Bernadett röntgen asszisztens (röntgen diagnosztika), Holler Dezsőné asszisztens (reumatológiai szakrendelés), Hürkecz Attiláné fizioterápiás asszisztens (mozgásszervi rehabilitáció), dr. Kerényi Zsuzsanna főorvos (tüdőgyógyászat), Kószó Istvánné ápoló (krónikus osztály), dr. Parczen Dénes főorvos (mozgásszervi rehabilitáció), Szabóné Kiri Andrea asszisztens (kardiológia), Váradi Éva asszisztens (nőgyógyászati szakrendelés).

40 éves jubileumi elismerést kapott: Faragó Istvánné gyógytornász, kardiológiai rehabilitáció, Kafcsakné Simon Klára ápoló (krónikus osztály), Keleti Mária orvosírnok (ápolási igazgatás), dr. Letoha Viktória főorvos (ápolási osztály), dr. Rigó Imre főorvos, nőgyógyászati szakrendelés, Ruskó Antal Péterné labor asszisztens (labor), Szél Margit osztályvezető főnővér (mozgásszervi rehabilitáció).

Ezt követően a Városalapítók Napján, az Ápolók Napján és a kecskeméti központi Semmelweis Napi ünnepségen elismerésben részesült egészségügyi dolgozókat köszöntötte dr. Svébis Mihály és dr. Körtvélyessy András. Szél Margit főigazgatói dicséretben, Kószó Istvánné kiváló ápoló elismerésben, Kámán-Varga Emese a kórház kiváló dolgozója elismerésben, Bajáki Katalin főigazgatói dicséretben részesült.

Magyariné Tóth Erika, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi elnöke a MESZK elismeréseit adta át Göröcs Évának, Gáspár Imre Józsefnének, Czikó Gábornénak és Győriné Horváth Szilviának.

Az ünnepséget követően péntek délután kerti partin ünnepeltek a félegyházi kórház dolgozói.



 

Kövessen minket a Facebookon is!