Strandokon, fesztiválokon is ellenőriz a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai tájékoztatása szerint az idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a budapesti, illetve Pest megyei rendezvényeken, munkaidőn kívül és hétvégén is.
Az egész nyáron át tartó ellenőrzés-sorozatban kiemelt figyelmet kapnak a szállásadók. Az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, az online szálláshely-hirdetésekre, valamint a szépségipari szolgáltatásokra is.
A NAV szakemberei egyebek mellett azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat - különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra -, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
A közlemény szerint valamennyi szektorban forgalomszámlálásra is lehet számítani, amikor a NAV munkatársai a helyszínen kísérik figyelemmel a bevételek bizonylatolását, és az adatokat összevetik az online pénztárgépek által szolgáltatott adatokkal. A kirívó eltérések a kiszabott bírságon túl további vizsgálatokat vonnak maguk után.