Sport 2015. július 9. 11:40 Forrás: Petőfi Népe

Az NB III-ban sem indul a Kecskeméti TE

Az NB III-ban sem indul a Kecskeméti TE
Hét év NB I-es szereplés után NB-s csapat nélkül marad Kecskemét (de lehet, hogy egész Bács-Kiskun megye). A hírös városi együttes korábban nevezett ugyan az NB III-ba, de kiderült, hogy visszalépett.

Amit korábban sejteni lehetett, az ma beigazolódott. A sem NB I-es, sem NB II-es licencet nem kapó Kecskeméti TE az NB III-ban sem indul. A klub hivatalos honlapján kiadott közleményben tudatta, miszerint nem vállalja az indulást a harmadik vonalban. A közleményét tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé.

„Az elmúlt évek vidéki sikercsapata, a Kecskeméti TE nem kapta meg az első és másodosztályú induláshoz szükséges licencet, így csak az NB III-ban történő indulás lehetősége maradt számunkra. A pályán elért sikereket folyamatosan csökkenő költségvetés mellett tudtuk elérni, de ez is kevésnek bizonyult, nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni a klublicenc kritériumait. Az eljárás során leadott üzleti tervünkben vállalt kötelezettségek, együttesen megfelelő fedezetet nyújtottak a szükséges tőkerendezéshez, de ez sem volt elegendő. Hét év első osztályú szereplés után, élvonalbeli foci nélkül maradt Kecskemét.

A jövővel kapcsolatban nem szerettünk volna feltételezésekbe bocsátkozni, ezért igyekeztünk minden lehetőséget mérlegelni, és ezt követően tájékoztatni a labdarúgást kedvelő szurkolóinkat. Minden tekintetben óriási a különbség az első és a harmadik osztály között, így be kellett látnunk, hogy meghatározó játékosainkat nem tudjuk megtartani, a jövőben elsősorban az U21-es csapat játékosaira számíthatunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy pénzügyileg az NB III-as szereplés olyan terhekkel jár, melyeket a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. az elmúlt időszak kötelezettségei mellett, a jelenlegi helyzetben nem tud felvállalni. Ebben az osztályban gyakorlatilag közvetítési és reklámjogokból származó bevételre nem számíthatunk, és lássuk be, a szponzorok számára sem vonzó a harmadik vonal.

Az utánpótlás versenyeztetése már évek óta a Kecskeméti LC-KTE Sportiskola keretein belül folyik. A többéves munkával felépített akadémiai képzés, megfelelő alapot jelent a felnőtt foci számára. Az utánpótlás csapatok mellett a klub megyei I. osztályú csapata az előző bajnokságban az 5. helyezést érte el, mely csapat az U21-es játékosokkal kiegészülve, jó eséllyel pályázhat a magasabb osztályba lépésre. A klubon belül végzett szakmai munka megfelelő biztosítékot teremt a tehetségek számára, akik előtt lehetőség nyílik a labdarúgás ismételt felvirágoztatására, a magasabb osztályban történő szereplés kivívására. Ezen kezdeményezés egybeesik az önkormányzat elképzeléseivel, így a KLC-KTE SI számíthat a város támogatására.

Kecskeméti TE Labdarúgó Kft.
 

A Kecskeméti LC a Bács-Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. helyén végzett a 2014/2015-ös szezonban, tizenhét ponttal lemaradva a győztes Kiskunfélegyházától. Utóbbi végül nem vállalta az indulást az NB III-ban, hanem „átadta” a jogot a megye egyben hatodik Tiszakécskének. Információink szerint a Tisza-parti alakulat azonban nem kapott licencet az NB III-ra. Így könnyen lehet, hogy Bács-Kiskun megye NB-s csapat nélkül marad.
 

Mi lesz a stadion sorsa?

A Széktói Stadion a város tulajdonában van, a használati jog eddig a KTE-nél volt. Vélhetően a történtek után az önkormányzat „visszaveszi” a kft.-től ezt a jogot, de mi lesz úgy általában a stadion sorsa? – erről érdeklődtünk a kecskeméti önkormányzatnál. Takács Valentina kommunikációs vezető egyelőre annyit közölt: az biztos, hogy az utánpótlás – mintegy ezer gyermek – mindenképpen használhatja a stadiont.



 

Kövessen minket a Facebookon is!