Sport 2015. július 15. 19:15

Előre tekintve

Képgaléria
Előre tekintve
A 2015-ös esztendő is sok eseményt tartogatott a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub számára. A félegyházi csapat tavasszal a másodosztály megnyerését követően az OB I-es bajnokságban szerepelt, emellett az egyesület július 11-13. között korosztályos tenisztornának is otthont adott. A teniszklub elnöke, Juhász Árpád szerint fontos az utánpótlás nevelése, ennek eredménye az is, hogy az OB I-es csapat félegyházi tagokból állt, akiknek az átlagéletkora alig több mint 20 év. A helyi reménységek közül Vidéki Marcell korosztályos versenyen bizonyított. 14 évesek között második lett.

A Magyar Tenisz Szövetségtől idén egy verseny rendezését kapta meg a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub. Július 11-13. között a 12 éves leányok I-es kategóriás egyéni- és páros versenyét, valamint a 14 évesek leány és fiú küzdelmét tartották meg városunkban. – mondta el Juhász Árpád, klubelnök.

- A 12 éves korcsoportban 24 versenyző indult, a korosztály legjobbjai játszottak egymással. A 14 évesek mezőnyében ugyancsak több vidéki játékos szerepelt.

 

A szervezés kapcsán milyen szabályoknak kell megfelelni?

A magyar bajnokság és a vidék bajnokság mellett a mostani volt a 3. legnívósabb versenye a 12 éves lányoknak. Meg van szabva ilyenkor, hogy egyszerre hány versenyszámot indíthatunk. Az öt pályán 4 versenyszámot rendezhettünk. A szervezésnél fontos a kellő infrastruktúra, kiszolgáló helyiségek, öltözők megléte is, emellett megfelelő minőségű pályákat kell biztosítani.

A verseny lebonyolítására három napunk volt, amennyiben esőzés van, akkor tovább tolódhat, de az időjárásra most nem lehetett panasz.

A 12 évesek tornája úgy épült fel, hogy a 8 kiemelt mellé a selejtezőket követően további 8 fő csatlakozott. Nem történet meglepetés, a döntőt az első két helyre rangsorolt leányok játszották. A 14 éves fiúk mezőnyében félegyházi bravúr született. Vidéki Marcell élete legjobb eredményét elérve második helyet szerzett.

 

Félegyházán sok tehetséges teniszező van, az utánpótlás a felnőtt csapatot is kitermeli.

1994 óta játszunk az országos csapatbajnokságban. A harmadosztályban kezdtünk és a 90-es évek végén jutottunk fel a másodosztályba. A 2000-es évek elején az OB I-ben is bemutatkoztunk és a tavalyi feljutást követően idén is az első osztályban szerepeltünk. Elmondható, hogy akik korábban korosztályos versenyeken vettek részt, azok alkotják a felnőtt csapatot. Az átlagéletkoruk 21-22 év, így 6-8 évig még ütőképesek lesznek. Az OB I számunkra most erősnek bizonyult, jövőre ismét a másodosztályban játszunk.

 

Az OB I, vagy az OB II jobb a fejlődés szempontjából?

A teniszszövetség a következő évtől átalakítja a csapatbajnokságot, 16 együttes helyett 8 lesz csak első osztályú, az OB II-ben pedig 32 csapat helyett 24 indul el három nyolcas csoportban. Ez azzal jár, hogy erősebb lesz a másodosztály, mint korábban. Ezen a szinten az élmezőnyben tudunk szerepelni. A csapat tagjai amatőrök, tanulnak, vagy dolgoznak. Ezt figyelembe véve különösen nagy eredmény, hogy a déli régióból egyedül Kiskunfélegyházának volt OB I-es csapata az elmúlt 15 évben.

 

Az amatőröket számára is lesz verseny?

Augusztus és szeptember végén városi bajnokságot rendezünk. Két éve vezettük be a sorsolásos páros versenyt. Mindenki egyénileg nevez és fordulóról- fordulóra új párt kap. Az értékelés a legvégén egyénileg történik. Emellett igény szerint normál egyéni versenyt is tartunk.

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!