Helyi hírek 2015. július 20. 10:20 Forrás: Petőfi Népe

Pirtói lány fejére került a korona

Pirtói lány fejére került a korona
Tőserdő legszebb lányának ebben az évben a 18 éves pirtói Vincze Szabinát választották. Szombaton érdemelte ki a Tőserdő Szépe címet a Tiszavirág Fesztiválon.

- Az elmúlt évben már részt vettem a Tőserdő Szépén. Akkor a második udvarhölgynek választottak. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom még egyszer. Arra azonban nem számítottam, hogy én leszek a királynő - mondta a boldog győztes a koronázási ceremóniát követően.

Vincze Szabina Szankon különdíjas lett a Méz és Meggy Fesztiválon. Mint megtudtuk, a szépségkirálynő nem készült hosszasan erre a versenyre, csak a múlt héten döntötte el, hogy részt vesz rajta.

- Közrejátszott ebben az is, hogy ez volt a huszadik, jubileumi szépségverseny - mondta Szabina, aki a kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola tanulója. Jövőre érettségizik.

Az első udvarhölgy a 19 éves Pogány Rubina lett, aki Tápióságból érkezett. Második udvarhölgynek a 18 éves, jászszentlászlói Kiss Biankát választották.

Két évtizede rendezi meg a Tőserdőért Alapítvány a Tőserdő Szépe Tiszavirág Fesztivált a Holt-Tisza partján. A lányok bikiniben, majd alkalmi ruhában léptek a zsűri és a közönség elé.


Fotó: Szentirmay Tamás



 

Kövessen minket a Facebookon is!