A külterületen élők közlekedését segíti a Csólyosi út felújítása
Ván Jenő, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: a Csólyosi út köldökzsinór a sűrűn lakott tanyás térség és a város között. Az elmúlt évtizedekben azonban annyira elhanyagolták, hogy földútként is alig használható. A növényzet benőtte, leszűkítette. Az elmúlt években többször próbálkozott az önkormányzat, hogy pályázati pénzt nyerjen a felújításra, az eddigi kísérletek azonban sikertelenek voltak. Az eredménytelenség oka elsősorban az volt, hogy az út nem köt össze településeket. A külterületen élők számára azonban fontos közlekedési útvonal. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy szakaszosan elkezdi a felújítást, és a pénzügyi lehetőségek függvényében a teljes felújítás 4-5 év alatt megvalósulhat. Az idei költségvetésben egy kilométer aszfaltozására biztosítottak pénzügyi keretet, ami közel 6 millió forintot jelent. A felújítási munkát azzal a szakasszal kezdték, amely a legtöbb tanyán élőt, a selymesi- és a haleszi városrész lakóit is érinti.
A kivágott fák rönkjeit a VSZKSZ telephelyére szállítják, és a fűtési időszakban a rászoruló családoknak adják. A nyesedéket a helyszínen felaprítják, és (a közmunka program keretében) fűtőanyagként értékesítik.
H. S.