Egy apa, aki példamutatással tanít
A félegyházi Forrest Gump Egyesület elnöke tíz éve nyitott kaput a sport nyújtotta örömre, sikerélményre a Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye gondozottainak. Azóta lankadatlan kitartással naponta foglalkozik velük. Van, akinek a tollaslabda, másnak az úszás, a petáng, vagy éppen az evezőgép megy a legjobban. A foci mindenki kedvence. Iványi László maga kísérletezte ki, kinél milyen módszer vezet eredményre. Ha kell, együtt fut, vízbe merül, öltözni, vagy tusolni segít. Mindezért soha nem várt – nem is kapott – anyagi ellenszolgáltatást.
A Forrest Gump Fogyatékosok Sportegyesületét azok a szülők hívták életre 2005 novemberében, akiknek a gyermeke a 40 fős Fogyatékosok Nappali Foglalkoztatójában töltik a hétköznapjaikat. Az alapításkori szándék az volt, hogy a sportfoglalkozások révén értelmes elfoglaltságot, változatosságot vigyenek az akkor még többségében fiatal gondozottak életébe. A cél ma is változatlan. A csapat idő közben ugyan a középkorúak táborába lépett, de a sporthoz való lelkes kötődésük változatlanul megmaradt.
Nagy szerepe van ebben Iványi Lászlónak. Az ő életét 40 évig a foci töltötte ki. 16 éves korában került a Vasas NB II csapatába, később elvégezte a Testnevelési Főiskola edzői szakát, és edző lett. Foglalkozott minden korosztállyal, volt az utánpótlás felnőtt csapat, az Astra női csapatának az edzője.
Feleségével egy szem lányuk született, a ma 38 éves Andrea. Három éves volt, amikor a nagymamának feltűnt: „Nem péntyög ez a gyerek!” Orvoshoz vitték. Kiderült: veleszületett értelmi fogyatékos. A kecskeméti, Nyíri úti bentlakásos intézményben kapott egyéni fejlesztést 18 éves koráig. Ötig tudott megtanulni számolni, önálló életvitelre sohasem lesz alkalmas. László lett a gondnoka.
Amikor szembesültek a diagnózissal, a szülők meglátogattak egy felnőtt intézményt, hogy lássák, mire kell felkészülniük. László – így meséli – akkor határozta el, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a lánya minél teljesebb életet élhessen. Nem volt könnyű tartani ezt az ígéretet, amikor az iskolák elvégzését követően Andreát nem tudták nappali intézményben elhelyezni. A társaság és személyre szabott, képességeihez igazított elfoglaltság nélkül, a család védő, de belterjes közegében telt el néhány év, mire 1997-ben Félegyházán is nyílt nappali foglalkoztató. Ez új fejezetet nyitott rajtuk kívül sok más érintett család életében is.
– A Vegyipari Gépgyárban voltam raktárvezető 25 évig. Onnan jöttem el ápolási díjra 1995-ben, amikor Andrea betöltötte a 18 évet, és nem mehetett tovább az iskolába. A nappal intézmény 1997-ben dr. Nánási Éva patronálása mellett alakult meg – meséli László. – Az épület állapota hagy maga után kívánnivalót, konyha sajnos nincs, mégis nagy segítség, hogy van. Itt tanult meg a lányom biztonságosan élni, tisztálkodni, ide köti az utóbbi 13 év minden élménye a sok kézműves foglalkozástól a kirándulásokon, versenyeken át a barátságokig. Amikor 2005-ben Csincsák Zoltán testnevelő tanár bátorítására megalapítottuk az egyesületet, szülőként azt szerettük volna elérni, hogy a sport is állandó része legyen a gyerekeink életének. Nagyon sok embertől kaptunk segítséget. Többek között Ficsór József akkori polgármestertől, dr. Garai Istvántól, aki nem csak Bács-Kiskun megye sport-főorvosaként támogat évek óta bennünket, de például a gerelyt is tőle kaptuk, amivel máig gyakorlunk. Mészárosné dr. Deák Erika anyagi ellenszolgáltatás nélkül segít kezdetektől a jogi dolgokban. Az elnöki feladatokat Áts Miklós látta el egészen 2010-ig, amikor átvettem tőle. Minimális tagdíjat szedünk, és pályázunk, ahová csak tudunk. Ebben az évben 300 ezer forintot kaptunk például az önkormányzattól. Ma már bármilyen sportversenyen elindulunk, egységes mezben és szabadidőruhában tudunk megjelenni. A adományozóinknak és a tavalyi önkormányzati támogatásnak köszönhetően a szedett-vedett fellépés a múlté – magyarázza Iványi László az egyesület örömeit és nehézségeit, amelyekről talán nem is tudja, hogy mikortól váltak a sajátjává…
– A Magyar Parasport Szövetség tagjaként rengeteg élményben volt részünk, hiszen rendszeresen indultunk a Zánkán 14 sportágban meghirdetett döntőn, ahol egy-egy ilyen alkalommal 500 fogyatékos is összegyűlt. Ez óriási élmény, buli volt a fiataloknak. Sajnos megszűnt a szövetség, azóta a Speciális Olimpiai Szövetség tagja vagyunk. Próbálunk magunknak is szervezni versenyeket: a halasiakkal, csongrádiakkal, kecskemétiekkel, szegediekkel, és bevontuk a Nádasdi és a Csanyi úti idősotthonok lakóit is. Tavasszal például 82 éves győztest hirdettük petángban. Új sportágunk a Sport Poha-Rak, amit Vízhányó Zoltán honosított meg a köreinkben is. Az egyik versenyzőnk 8 másodpercen belül teljesíti a feladatot, ami a világjátékokon – ha ki tudna jutni – akár világbajnoki helyezést is jelenthetne.
A sportágak kiválasztásánál László arra törekszik, hogy akár kerekesszékkel is művelhető legyen. Így került a kínálatba a tollaslabda, a petáng, a lengőteke, de kis segítséggel a fekvenyomás és az evezés sem jelent leküzdhetetlen akadályt.
Ami biztos, hogy László minden áldott nap megjelenik a nappali intézményben. Hétfőn és szerdán irány a Honvéd pálya, vagy a volt Alpári úti iskola, és jöhet az atlétika, meg a foci. Az a nap a fénypontja. A kedd és a csütörtök a strand, vagy uszoda napja. Büszkén mondja: három „gyerek” már majdnem megtanult úszni. Három év alatt… De nem ez a lényeg – legyint – hanem, hogy jól érezzék magukat és karbantartsuk a fizikai állapotukat.
Andrea – így mondja az édesapja – sokat fejlődött. Többet, mint évekkel ezelőtt remélték. Saját kézzel ír már levelet a Jézuskának meg a Mikulásnak. Édesanyja, László felesége, két évvel ezelőtt meghalt. Azóta ketten vannak egymásnak. Százezer forintból élnek, ebből 30 ezret elvisz a rezsi. László mégis hálás mindenért, amijük van. És nem kér, hanem ad. Nap, mint nap. Példát mutat. Például abban, hogy az életünk tartalmát nem korlátozhatják a körülményeink. Például abban, hogy mindig van valamink, amit adhatunk másoknak. Jól megtanulta a leckét…
Tóth Timea
