Sport 2015. július 24. 09:00

Debrecenben edzőtáboroztak az ökölvívók

Képgaléria
Debrecenben edzőtáboroztak az ökölvívók
Július 17-19. között háromnapos edzőtáborban vettek részt Debrecenben a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjai. A regionális táborba Debrecenből és a környező településekről, városokból érkeztek bokszolók. A program délelőtt erőnléti futással, délután kesztyűzéssel telt a fiatalok számára. Emellett a szabadidőre is jutott idő, a tábort a közeli strand mellett rendezték meg.

A félegyháziak Mihály János szakosztályvezető irányításával 22 fővel vettek részt a táborban. A szakosztályvezető elmondta, a csapatépítés szempontjából kiválóan sikerült az összetartás, megismerkedtek más egyesületek versenyzőivel.

A lányok közül Endre Krisztina és Mátrai Klaudia kettőzött erővel készült. Az augusztusi balatoni női junior EB-n Endre Krisztina indulhat el 54 kilogrammban, tartalékának pedig Mátrai Klaudia számít a magyar válogatottban.

Endre Krisztina a debreceni tábor során egy felnőtt válogatott 51 kilogrammos versenyzővel készülhetett, az 5-6 menetes kesztyűzések sokat segítettek Krisztina fejlődésében, formába hozásában.

Mihály János hozzátette, a nyár folyamán délelőtt és délután is tartanak edzéseket, emellett augusztus 20-án pofon partit is rendeznek városunkban. 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!