Program 2015. július 26. 13:30 Forrás: Petőfi Népe

Lovas-nomád seregszemle és haditorna

Lovas-nomád seregszemle és haditorna
Ünnep, emlékezés, szellemimuníció-gyűjtés – így jellemezték a harmadik Ősök napját a fő szervezők, a rendezvényt beharangozó kecskeméti sajtótájékoztatón.

Bugacon, augusztus 14-15-16-án a magyar hagyományőrzők színe-java találkozik köztük lovasok, íjászok. Céljuk méltóképpen megemlékezni a magyar nép honfoglaló őseire, valamint a hun, avar és honfoglalás kori harcosokra. A Magyar-Turán Alapítvány rendezvényén lesz lovas-nomád seregszemle, gyalogos harci bemutató, jurtatábor, régészeti kiállítás. Mindezeket szakemberek készítik elő: történészek, antropológusok, régészek, néprajzosok, és a legkiválóbb hagyományőrző csapatok valósítják meg - hangsúlyozta Bíró András Zsolt a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A három nap alatt több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő program várja az érdeklődőket. A leghangsúlyosabb elem a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatója. A rendezvény keretét egy több mint száz jurtából álló, a honfoglalás korát idéző nomád tábor adja. Kuriózumként felépítik a világ legnagyobb - több mint 20 m átmérőjű - mobil jurtáját. Attila sátrában újra látható lesz a Hunok bejövetele című grandiózus „félpanoráma” festmény (Kertai Zalán alkotása), valamint az Ősök arcképcsarnoka c. antorpológiai kiállítás. Valamennyi program és kiállítás ingyenes, fizetni csak a parkolásért és a kempingszállásért kell.

Szabó László, Bugac polgármestere elmondta: már épül a nomád tábor; házigazdaként pedig szeretnék úgy fogadni a vendégeket, hogy máskor is visszatérjenek.

Bács-Kiskun megye szíve-lelke benne van az Ősök napjában, a rendezőstáb pedig azon dolgozik, hogy megőrizzék a találkozó magas színvonalát - fogalmazott Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza alpolgármestere.

Varga Zoltán szervezési igazgató azt emelte ki, hogy idén kibővített nézőtér, több árnyékos helyszín szolgálja a látogatók kényelmét, a kempingben új kutat is fúrtak, illetve zuhanyzókat alakítottak ki. A közönséget arra biztatta, hogy aki teheti, már pénteken érkezzen meg a helyszínre, hogy elkerülje a szombati tumultust, a hőségben való várakozást.



 

Kövessen minket a Facebookon is!