Helyi hírek 2015. július 30. 11:30

A látogatók és a szervezők is a sörfesztivál folytatására készülnek

Képgaléria
Közel ezren látogattak el az első kiskunfélegyházi sörfesztiválra. A látogatók jól fogadták a rendezvényt, a szervezők pedig már a folytatásra készülnek.

-          Ez még csak az első sörünk, de már elégedettek vagyunk. Ha a többi is ilyen lesz, akkor minden rendben. Végignéztük a kínálatot, úgy látjuk, nagyon jó kézműves sörök vannak. Folytatjuk a kóstolást, kipróbálunk minél többet. Elsősorban a sörök miatt jöttünk, de a programok is jók. A rendezvénnyel kapcsolatos kiállítást mindenképpen megnézzük – értékelte a rendezvényt Csákó József és Tóth György János.

-          Kóstoltam a kávés sört. Nem volt rossz, de egy kicsit fura íze volt. Most banánosat iszom, ez nagyon ízlik. Biztosan megkóstolom a többit is – mondta Kiss Kitti.

-          Jövőre is szervezzék meg a sörfesztivált, mert sokféle sört, több különlegességet lehet megkóstolni, nem csak a mindennapokon megszokott nedűt ihatjuk – javasolta Széchenyi Roland.

-          Vidéki Lászlóval és családjával a malomudvarban, a „Mesevilágban” találkoztunk. Ők így értékelték a rendezvényt: mi a sörért jöttünk, a gyerekek pedig játszani. Közben szétnéztünk a múzeumban is. Megnéztük a malmot, és elmagyaráztuk a gyerekeknek, hogyan is működött annak idején.

- A sörfőzők szervezője Tóth Miklós így vélekedett: meglepett az emberek érdeklődése. Nagyon örülök neki, hogy Kiskunfélegyházán is van igény arra, hogy minőségi, igényes termékek jelenjenek meg a piacon. Ez jó alap ahhoz, hogy jövőre megismételjük a fesztivált. Persze picit másként, átgondolva a tapasztalatokat, de hasonló koncepció alapján.

- A Kiskun Múzeum igazgatója, Mészáros Márta is meglepődött a nagy érdeklődés láttán: kicsit félve vártuk ezt a napot, hiszen ez volt az első sörfesztivál. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miként fogadják a rendezvényt, hányan vesznek részt. De amikor négy óra után jöttek a látogatók, és éjfélig folyamatos volt az érdeklődés, akkor megnyugodtunk.  Nagyon örülök annak, hogy olyanok is eljöttek, akik eddig még nem jártak a múzeumban. Vagy a sör volt a hívó szó, vagy a családi jelleg, vagy hogy ez egy kulturált rendezvény volt. Nem tudom. Mindenesetre jól fogadták a félegyháziak.

Jól sikerült a Sorsocskák Alapítvány „Meseudvarának”műsora is. Nagyon sok gyermekes család jött el, hiszen mindenkinek adódott élmény, kikapcsolódási lehetőség. Emellett nagyon sokan a kiállításainkat is megnézték.

-          A rendezvény főszervezője, Ónodi Árpád, a Rocktár vezetője így nyilatkozott: pozitív meglepetés volt, minden várakozásunkat felülmúlta az érdeklődők létszáma. Közel 1000 ember volt kíváncsi az első félegyházi sörfesztiválra. Igaz, próbáltunk sokoldalú programot szervezni. Nem olyan sörfesztiválról beszélünk, ami szétszakítja a családokat, ami arról szól, hogy apuka elmegy sörözni, bulizni. Ez olyan fesztivál volt, ahová együtt jött a család, mindenki jól érezhette magát.

Most láttuk az igényeket, és szeptemberben már megkezdjük a következő sörfesztivál szervezését. Akkor már nem csupán Félegyháza, de a térség lakóit is megszólítjuk, hogy minél többen jöjjenek el hozzánk. A helyszínt mindenképpen megtartjuk, mert a múzeum udvara hangulatos és nagyon szeretjük. Illik ehhez a rendezvényhez. A félegyházi sörfesztivál ugyanis nem egy ipari méretű rendezvény, ahol az a lényeg, hogy minél több látogató, minél több sört fogyasszon, lehetőleg olcsón. Ez egy minőségi, kézműves sörökről, és kulturált fogyasztásukról szóló találkozó.

 

H. S.




 

Kövessen minket a Facebookon is!