Ön elmegy-e választani?
Richárd (31) vállalkozó (fotón: sötét dzsekiben almát árul)
A választás napja olyan lesz, akár a többi vasárnap. Hajnalban irány a piac, várom a vevőket, segítem válogatni és mérem az almát, de aztán mindenképpen elmegyek szavazni. Ismerem a palettát, régóta tudom már, hogy melyik egyéni jelöltre és melyik pártra fogok szavazni, nehéz is lenne már ebben a néhány napban befolyásolni, vagy megváltoztatni a véleményemet, erre ott volt 4 teljes év.
Erika (37) GYES (fotón: kislányával)
Még nem döntöttem. Sem abban, hogy elmegyek-e szavazni, sem arról, hogy kire fogok voksolni. Férjemmel addig még majd megbeszéljük, legutóbb is aznap délután alakult ki, hogy hogyan fogunk szavazni, talán ez most is így lesz. Az biztos, hogy egyformán tesszük ki az x-et mind a két lapra.
István (59) vállalkozó (fotón: ősz szakállas)
Minden alkalommal elmentünk még eddig, és most sem lesz másként. Annyi a változás, hogy a család itthoni létszáma az előző választás óta 3 főre csökkent, mert a nagyobbik fiam Angliában dolgozik. Hogy hogyan szavazunk? Eldöntöttük már, teljes egyetértésben, ugyanúgy, mind a hárman.
Zoltán (60) őstermelő (fotón: savanyúkáposztát árul)
Felváltva fogunk elmenni a szavazóhelyiségbe, ki sem maradhatna a szavazás, mert tudjuk, hogy minden egyes x számít. Azt hiszem, az élettársam is eldöntötte már, kinek adna bizalmat a következő 4 évre, de ezt különösebben nem szoktuk megbeszélni, otthon nem politizálunk. Várhatóan azért mindketten ugyanúgy vélekedünk, és ugyanoda tesszük a jelet.
Rozália (34) GYES (fotón: ujjatlan kabátban)
Április 6-án reggel először ellátom a gyermekemet, az otthoni teendőket – ugyanúgy, ahogy az év bármelyik napján –, és még délelőtt felkeresem a szavazóhelyiséget. Régóta nem kérdés már számomra, hogy melyik pártra adom a voksomat, és egy ideje eldöntött tény a támogatni kívánt képviselőjelölt személye is.
Ildikó (27) irodai asszisztens (fotón: halványlila felsőben)
Arra a képviselőjelöltre és arra a pártra fogok szavazni, aki a legtöbbet kívánja tenni a városért és a fiatalokért. Számomra az a legfontosabb, hogy szebb és biztosabb legyen a jövő. Nem ismerem az összes programot, de a választások napjáig még figyelemmel kisérem az ezzel kapcsolatos információkat, és úgy fogok dönteni. Mindenképpen elmegyek szavazni.
tli