Virágok Doberdóból
Képgaléria
– Róla Szegeden utcát is neveztek el – kezdte családjuk történetét a Félegyházán élő szobrász, aki nagyapja első világháborús visszaemlékezéseit kedveli a legjobban.
– Nagyapám, Szűts László főhadnagy a háború kitörésétől egészen az összeomlásig végig katonáskodta a világháborút. Nagyon sokat mesélt élményeiről, történetei ma is szó szerint élnek bennem. Ugyanakkor számtalan irathagyatékot és fényképeket hagyott hátra, amiket sikerült megőrizni az idők viharában. Feljegyzéseit az orosz harctérre indulva kezdte írni, majd ezek és a naptára alapján készítette el később visszaemlékezéseit. Még az olasz fronton, Doberdó és Isonzó poklában sem hagyta abba az írást, a megtöretések alatt is szükségesnek érezte, hogy lejegyezze gondolatait. Leírta például, hogy egy szeptemberi napon a fedezék előtt sakkoztak, amikor vártalanul becsapott egy gránát, ami jelenleg is a birtokunkban van. A robbanás több méter magasba repítette a katonákat.
Nagyapám súlyos belső sérüléseket szenvedett, de megtagadta, hogy kórházba vigyék. Abból az elgondolásból döntött így, ha kórházba kerül, nem találja meg az a távirat, amit várandós feleségétől várt arról, mikor érkezik első gyermekük. Januárban házasodtak össze nagyanyámmal, aki áldott állapotban volt. Megbeszélték, amikor közeleg a szülés ideje, táviratot küld nagyapámnak, aki minden szabadságát erre az időszakra tartogatott. Volt ugyanis egy olyan harctéri szabály, hogy minden első vonalban töltött négy hónap után, két hét szabadság illeti meg a katonákat. Ez nagyapámnak már júniusban járt volna, de tudta, ha kiveszi, akkor októberben már nem mehet haza, amikorra a gyermek érkezését várták. Ezért vállalva az életveszélyt, nem vette ki a szabadságát. Sőt inkább iszonyú kínok között tovább harcolt.
Végül októberben megérkezett a várva várt távirat, amiben viszont arról értesítik, hogy felesége válságos állapotban van. Azonnal feletteseihez rohant, akik természetesen hazaengedték, így néhány óra múlva már a vonaton ült és hazafelé tartott. Csak otthon tudta meg, hogy nagyanyám elkapta az akkor tomboló spanyolnáthát, ezért kétséges volt, hogy túléli-e a szülést. Szerencsére rendben megszületett édesapám, Szűts László. Mivel az orvos kérésére nagyapám asszisztált a szülésnél, Szűts főhadnagynak ez volt a legkeményebb csatája az első világháborúban – írta feljegyzéseiben a harcedzett katona, aki bizonyítva olthatatlan szeretetét nagyanyám felé még a harctéren, a lövészárok környékén, szétlőtt falvakban, vagy a pihenő táborokban is virágot gyűjtött. Ezeket gondosan lepréselte, rávarrta a tábori levelezőlapra és elküldte nagymamámnak. Ezt a háború után egy füzetben is összegyűjtötte, amit a mai napig őrizgetünk – részletezte Szűts Tamás.
Előadás az emlékekből
Azt is elmondta, azért szeretné másokkal is megosztani nagyapja történeteit, mert sokan, sokféleképpen magyarázzák az első világháborút. Ám az emberek, ma sem értik – mert a mai emberektől már idegen – milyen mély kötelességtudat volt az akkori emberekben, akik tudásuk és becsületük legjavát nyújtották a háborúban. Ugyanakkor érző emberek is voltak. A vér, a borzalom és a háború közepette is szerelmek szövődtek, házasságok köttettek, és gyermekek születtek. Nekik szeretne emléket állítani a félegyházi szobrászművész, akinek első világháborúról szóló előadását legközelebb a szeptemberi a kunszállási falunapon hallgathatják meg az érdeklődők.
