Helyi hírek 2015. július 28. 07:30

Aratásból jeles

Képgaléria
Aratásból jeles
Félegyházát és a Kiskunságot 52 fős csapat képviselte július 25-én a Jászapátiban megrendezett Hármas Kerületi Aratóversenyen, amely egyben a „Magyarok Kenyere” megyei rendezvénye is volt. A tikkasztó hőségben öt csapatunk is versenybe szállt, munka közben bemutatva aratási szokásainkat, viseleteinket, étkeinket.

A Haleszi Kislányok a versenyben az előkelő második helyet szerezték meg. A Haleszi Gazdakör, a Selymesért Egyesület, a Félegyházi Legények és Galambos csapatának munkáját különdíjakkal ismerték el.

Az ünnepélyes díjkiosztó után a vándorgajmót (kaszagereblye) Ván Jenő emeritus kiskunkapitánynak adták át. A feldíszített aratószerszámot minden alakalommal az viheti magával, aki a következő évi aratóverseny rendezését vállalja.

Ván Jenő elmondta, hogy a félegyháziak örömmel vállalják 2016-ban a hármas-kerületi aratóverseny megrendezését. Az előkészületekben és a lebonyolításban ezúttal is számítani lehet a gazdakörök, a Selymesért Egyesület, több civil szervezet és magánszemély, valamint az önkormányzat támogatására. Szeretnék magas színvonalon megrendezni az eseményt, hiszen sok vendégre lehet számítani a Jászságból és a Nagykunságból, valamint meghívást kapnak a vajdasági aratócsapatok is.


s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!