Kultúra 2015. augusztus 3. 14:40

Zenészek sportos tábora Borsihalmon

Képgaléria
Zenészek sportos tábora Borsihalmon
Nyári hangulatú koncerttel zárult az Alapfokú Művészeti Iskola második zenei tábora Borsihalmon augusztus elsején. Az ifjú növendékek a klasszikusok könnyedebb dallamai mellett, magyar népdalfeldolgozásokból, és más népek zenéiből válogatták össze repertoárjukat.

A művészeti iskola idén egy sikeres pályázatnak köszönhetően három tábort is tudott szervezni tanítványainak. Ennek köszönhetően 90 gyermek ingyenes foglalkoztatásáról, képzéséről gondoskodnak.

A napi foglalkozások a klasszikus tábori szabályok szerint alakulnak. Reggel 7-kor felharsan az ébresztő és a takarodót is a fúvósok fújják. Ébredés után fél óra torna. Ezt követően kezdődik a szakmai foglalkozás, a hangszeres gyakorlás. Az esti programban is a sport dominált idén. A táborozók sorversenyeken mérték össze erejüket és elsajátították a méta játékot is, amely különösen nagy sikert aratott. Emellett persze jutott idő a pihenésre és strandolásra is – mondta el Kis-Fekete Vilmos intézményvezető.

A második turnusban a fiatal zongorista és fúvós növendékek elsősorban kamarazenei darabokat tanultak, gyakoroltak. Oktatóik szerint azért, mert ez egy igazi tábori műfaj, mivel fokozott hangsúlyt kap az egymásra való odafigyelés, az együttdolgozás.

A záró fellépésen a gyerekek bizonyították, hogy nem töltötték hiábavalóan az egy hetet. Produkcióikkal, vidámságukkal meggyőzték szüleiket arról, hogy jövő nyáron is a zenei táborban a helyük.

s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!