Sport 2015. augusztus 4. 14:40

Két versenyen szerepeltek a Koppányok

Képgaléria
 Két versenyen szerepeltek a Koppányok
Negyedik állomásához érkezett a DAR 2015-ös évi versenysorozata Kétegyházán, ahol 140 íjász gyűlt össze az ősi történelmi parkban, hogy eldöntsék augusztus elsején ki a legjobb. A helyszínen egyszerre két tornát bonyolítottak le, a DAR VS 4. fordulója mellett nemzetközi Turul Kupát is tartottak.

21 célállomáson nehéz pályán kellett teljesíteni a résztvevőknek.

A Turul Koppány Íjászai HE a nyaralások miatt csak 10 fővel állt rajthoz.

A Nemzetközi Turul Kupában 3-an indultak el.

Itt Szeibert Nóra első, Szeibert Imre harmadik és Dinnyés Gyula első helyezést ért el.

 

A DAR VS-ben az alábbi Koppány íjász eredmények születtek:

 

10-14 lány kategóriában Steitz Adelina volt érdekelt. Sajnos Adelina előző nap megsérült, de azért végig küzdötte a versenyt és az ötödik helyen végzett.

14-18 kategóriában nem született meglepetés, hiszen magabiztosan első lett.

18-30 női kategóriában nagy meglepetés született, de szerencsére ezt a meglepetést a Koppányok okozták.

Bányai Lili nagyszerű teljesítménnyel megszerezte élete első aranyérmét és mindössze 6 ponttal megelőzte a szintén Koppány íjász Keserű Szilviát. Így a dobogó tetején és a második fokán is Koppány állhatott.

14-18 kategóriában is éles harc volt, hiszen Elekes Lajos sajnos a DAR első állomásán nem tudott indulni, de azután mindkét fordulót nyerte. A volt koppánytag Németh László igyekezett megőrizni a helyét, ezúttal sikerült is.

Elekes Lajos mindössze két lövésnyi eredménnyel (16 pont) ,de a második helyen végzett.

 

18-30 férfi kategóriában hatalmas viadal alakult ki az első állomás óta. Három nagyszerű fiatal íjász uralja a dobogót és az összesítettben az első három helyet. Mátyás Zsolt a szekszárdi Alisca Nyilai tagja, Tóth Imre a lajosmizsei Jász-Kun HE tagja és Kiss János a Turul Koppány Íjászai HE tagja fölváltva cserélgetik egymást a dobogón. Az összesítettben mindössze 28 pont van a három versenyző közt. Tűhegyen mozog a sorsuk. Egyetlen lövés elhibázása, akár a bajnokság elveszítésébe kerülhet.

Ezúttal ebben a hármasban Mátyás Zsolt jeleskedett, Tóth Imre követte, Kiss János Koppány jász a harmadik helyen zárta a fordulót. Köztük minden Kiskunfélegyházán szeptember 13-án dől el.

30-50 férfi kategóriában ezúttal mindössze két versenyzőnk volt érdekelt. Mindketten nagyszerűen teljesítettek. Ez a teljesítmény ebben a népes és erős mezőnyben ezúttal Szeibert Imrének harmadik helyet hozta, míg Tóth Mihálynak a 12. helyet.

30-50 vadászreflex kategóriában Bense László élete első érmét szerezte, nem kis neveket maga mögé utasítva. Laci nem kis pályázott, mert egyből a dobogó tetejére ugrott föl.

50+-ban Dinnyés Gyula ezüstérmet szerzett.

A csapatversenyben a Turul Koppány Íjászai csapata harmadik helyet szerzett.

DAR VS 2015 döntő Kiskunfélegyházán szeptember 13-án lesz a Parkerdőben 9:30 órai kezdettel.

 

 

 

A Koppányok ezt megelőzően Sümegen is elindultak, ahová Szeibert Imre, Kiss János és Dinnyés Gyula vállalta az utazást. A verseny egyben OB kvalifikációs verseny is volt.

A sümegi vár szépsége és terep adta lehetőségei nagyon nehéz pálya építésének a lehetőségét kínálta, amit ki is használtak a szervezők. A szinte minden cél 45 fokos szintkülönbséggel elhelyezett célok hozták az áldozatokat a törött vesszők ügyében. A Koppányok keze nem ingott meg hiszen Kiss János egyéni legjobb eredménnyel 9. míg Szeiber Imre 10 lett. Mindketten 68%-os teljesítménnyel.

Dinnyés Gyula szintén egyéni legjobb eredménnyel 445 pontos 71%-os teljesítménnyel az első helyen végzett.

Mindannyian kvalifikálták magukat a szeptemberben tartandó Ob-ra, noha más helyszíneken szintén megszerezték ezt a jogot.

 

Koppányok legközelebb  augusztus 20-án a volt Halász Csárda udvarában lesznek láthatók. 

Jurtákkal történelmi kép, tagok alkotásai, kiállítás és íjászbemutató várja az érdeklődőket 14 és 19 óra között. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!