Sport 2015. augusztus 13. 12:10

24 órán keresztül horgásztak

Képgaléria
24 órán keresztül horgásztak
A horgászverseny-szezon egyik legrangosabb térségi megmérettetését rendezték meg augusztus 8-án és 9-én a Balog Tanya Horgásztó és Pihenő Parkban. A 3+ 1 fős 24 órás csapatversenyen a szombati munkanap miatt a várakozásokhoz képest kevesebben indultak el. 14-en neveztek, végül 7 csapat ragadott botot. A nagy hőség nem kedvezett a halfogásnak, napközben főként amurok akadtak horogra. A versenyt végül a Seéberger György vezette csapat nyerte 75,07 kilogrammos fogással. A legnagyobb halat Tóth Csaba emelte ki, az általa kifogott példány több mint 7 kilót nyomott (7,35 kilogramm).

A reggeli gyülekezőt és a stégek kisorsolását követően a verseny augusztus 8-án szombaton 8 órakor kezdődött, a program négyóránként folyamatos mérlegeléssel folytatódott. A kánikulával szemben kevesebb etetést alkalmaztak a horgászok, szemes takarmányból ritkábban szórtak. Az időjárás napközben elsősorban az amurok kifogásának kedvezett, a versenyzők „vízközt” horgásztak, pontyból néhány 4 kilogramm fölötti is horogra akadt.
 

A 24 órás megmérettetésen visszatérő csapatok, rendszeres horgászok indultak el. A tavalyi harmadik helyezett Seéberger Györgyék most az aranyérmet kaparintották meg 75, 07 kilogrammos összefogással. A második helyen a Dienes csapat végzett 69,76 kilogrammal, míg harmadikként a Balog Tanya zárt 69,06 kilogrammal.

A legnagyobb halat Tóth Csaba fogta (7,35 kilogramm).

 

A horgászverseny-szezon szeptember 26-án 6 órás megmérettetéssel ér véget a Balog Tanyán.

 

G. Z.



 

Kövessen minket a Facebookon is!