Helyi hírek 2015. augusztus 9. 09:30

Titkok a levéltárból – Iskolanővérek Kínában

Képgaléria
Titkok a levéltárból – Iskolanővérek Kínában
A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek 1860-ban telepedtek le Magyarországon, Kiskunfélegyházán 1908-ban alapítottak rendházat és iskolát, Constantinum néven. Főként a lányoktatás területén munkálkodtak, (elemi-, polgári- és középiskola, valamint óvónő-, tanítónő- és polgári iskolai tanárnő képzés), ezen kívül több településen működtettek óvodát és árvaházat is.

A szerzetestársulat életében nagy horderejű vállalkozást jelentett, amikor a fenti feladatkörökön túl egy újfajta szerepet is elvállaltak: 1926-ban bekapcsolódtak a magyar egyház missziós tevékenységébe. Kínába az iskolanővérek a magyar jezsuita misszió hívására érkeztek, fő működési területükül a tanítást, nevelést, árvaházak és agg nők menedékházának vezetését, gyógyszertárak kezelését, betegek ápolását választották.

Először 1926-ban utazott ki tíz magyar iskolanővér Kínába, a hajóút több mint egy hónapig tartott. A kis csapat vezetőjévé azt a Hirmann Mária Margit (1877-1947) iskolanővért nevezte ki a társulat elöljárósága, aki missziós tevékenységét megelőzően 1920 és 1926 között a félegyházi Constantinum igazgatója és főnöknője volt, mellette „mennyiségtani és természettani szakcsoportra képesített polgári iskolai tanárnő”.

Az évek múlásával az iskolanővérek kínai missziója megerősödött, több településen is vállaltak feladatot, több magyar iskolanővér követte az első kiutazó csoportot, illetve több kínai lány is kérte felvételét a társulatba. A nagy távolság megnehezítette ugyan a kapcsolattartást, de nem lehetetlenítette el, a nővérek Kínából Magyarországra küldött leveleiből jól rekonstruálható a nővérek kínai missziójának története.

Ónodi Márta



 

Kövessen minket a Facebookon is!