Ma van Nagyboldogasszony napja
Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testével-lelkével együtt egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúciójával.
Az ősegyházig nyúlik vissza a hagyomány, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az ünnep meglétéről a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Az 1446. évi Müncheni Kódexben találkozni először magyar elnevezésével: "Marianac fel menbe vetele." Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben erre a napra, augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán a magyar történelem évszázadaiban a közjogban is érvényesült a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.
A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogasszony napja a legbensőségesebb, legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a "Napba öltözött asszonyt", akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket, virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor "ültették a tyúkokat", hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást.
