Helyi hírek 2015. augusztus 23. 09:30

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Arany János

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Arany János
1867 októberében került sor Félegyházán az ún. Petőfi-ház emléktáblával való megjelölésére. Az avató ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémia is kapott meghívót, melyre a választ a testület titkára, Arany János (1817-1882) magyar költő, Petőfi Sándor személyes jó barátja küldte meg.

Ahogy Arany János fogalmazott levelében: az Akadémia tudomásul vette, hogy „a nemzet nagy lantosa, Petőfi Sándor emléktáblájának Kún-Félegyházán leendő ünnepélyes leleplezése folyó hó 13-ára tűzetett ki, s hogy a díszlakomával egybekötött ünnepélyre küldöttsége által megjelenni a tudományos intézet is hazafiúi szívességgel meghívatik.”

Majd ecsetelte az Akadémia álláspontját Petőfi működésének megítélése és Félegyháza emléktábla-állítási törekvése kapcsán: „Az Akadémia teljes méltánylattal ismeré el a – csak éveire, de nem érdemeire nézve – korán elhunyt lánglelkű költő hatását nemzeti irodalmunkra, [...] másrészről a közszellem nemes nyilatkozatát örvendezve látja szabad Kún-Félegyháza tettében, mely által azon hajlékot, hol Petőfi Sándor zsenge évei lefolytak, az utódok és idegenek számára maradandó emlékkel kívánta megjelölni.” Mivel az Akadémia „szívben és szellemileg” is részt kívánt venni az ünnepélyen, ezért két képviselőjét küldte el, „Gyulai Pál rendes és Szász Károly levelező tagjait – kik bár más küldöttségben is, ott jelen lesznek – bízta meg, hogy e sorok átnyújtásával az Akadémia érzelmeit és üdvözlését tolmácsolják.”

Az Akadémia megtisztelő sorai – a város többi értékes iratával együtt – a levéltár őrizetében maradtak fenn.



 

Kövessen minket a Facebookon is!