Körkérdés: Hogyan készülnek az iskolára?
Fehér Istvánné (nagymama), Péter (9 éves)- Dózsa Györk Isk. tanulója:
- Péter nem nagyon várja az iskolát. A táskát és a felszereléseket megvettük neki. Sok új dolgot kapott erre az évre, füzettartót, ceruzákat, tolltartót, könyveket. Szorgalmas, kitűnő tanuló, a kedvence a testnevelés.
Németh László (szülő), Ádám (9 éves)- Platán Isk.- Dávid (16 éves)- Móra Ferenc Gim. tanulója
- Két gyermekem van, az iskolaszereket, könyveket, őszi ruhát és a testneveléshez szükséges felszerelést megvettük. Előre kell készülni az iskolakezdésre. Nyár elején a kisebb, nyár közepén a nagyobb kapta meg a füzetcsomagot. Elosztottuk, hogy ne kellejen mindent egyszerre megvásárolni. A nagyobbiknak a nyelvvizsga megszerzése a cél, erre külön készül füzetekkel, hanganyagokkal.
Beszéné Nagy Tímea (szülő), Besze Zsófia (6 éves)- Batthyány Isk. tanulója
- Most kezdi a lányom a sulit a Batthyány Iskolában. Nagy feladat volt felkészülni. A nagyobb dolgokat, a tanuláshoz szükséges bútorokat már tavaly megvettük, most pedig a táska és a tanszerek jöttek, ami így is kitett több tízezer forintot. Zsófia várja az iskolát, hogy megismerje osztálytársait.
Csapó Mónika (szülő), Dóra és Kitti- Constantinum Isk. tanulói
- Készülünk az iskolára, egyelőre a füzetcsomag az első. A legkisebb a suliban kapja meg, míg a nagyobbnak papírboltban vásároltunk. A könyveket az első tanítási napon veszik át a gyerekek. Várják az iskolát, hiányoztak a barátok és a tanárok.
G. Z.