Sport 2015. szeptember 2. 12:30

Október közepéig elkészül a műfüves pálya

Képgaléria
Október közepéig elkészül a műfüves pálya
Elkezdődtek a munkálatok a Honvéd Sporttelep első pályája és a hátsó pálya közötti részen, ahol műfüves labdarúgó félpályát alakítanak ki. A 64*44 méteres területet augusztus végén kimérték, ezt követően az első munkagép is megjelent a tarackos, füves felső réteg felszedéséhez. A műfüves pályát október végén adják át. A tervek szerint 5 méter magas labdafogó háló épül és kialakítanak egy összekötő folyosót a Honvéd Sporttelepen lévő öltözők és a pálya között. A játéktér 60*40 méteres lesz, amely köré térburkolatos közlekedőt épül.

A beruházás megkezdéséről sajtótájékoztató keretében számolt be Balla László alpolgármester, Mészáros Gábor beruházási ügyintéző és Katona Andor az üzemeltetéssel megbízott Félegyházi Térségi Sportiskola vezetője.

Balla László kihangsúlyozta, a műfüves félpályát úgy alakították ki, hogy adott esetben egy újabb pályázat elnyerésével egész pályásra kibővíthessék.

A játéktéren 2*5 méteres kapukat helyeznek el, emellett keresztben további négy kispályás mobil kapu szerelhető fel; ezzel egyszerre két kispályás mérkőzés rendezhető.

A projekt megvalósításához az önkormányzat 33 százalékos önerőt biztosít (18,5 millió + Áfa), a fennmaradó részt a Magyar Labdarúgó Szövetség állja.

A pályát a tervezet szerint a jelenlegi talajszinthez képest 30 centiméterrel megemelik és a vízelvezetést is megoldják. A világítás ugyancsak részét képezi a pályázatnak. Négy darab kandeláberen összesen 12 reflektort helyeznek el.

A kivitelező cég, a Cornus Kert. Kft. több pálya megépítésében is részt vett és a tervezethez képest kevesebb összegből építi meg a pályát.

A pálya átadását október közepére tervezik, amihez Simon Zoltán sportszervező segítségével gálamérkőzést szerveznek.

 

G. Z.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!