Szerettem a szépet, soha nem harácsoltam
De nem csak a virágokat mutatta szeretettel. Bemutatta vendégeinek kedvenc galambjait, és kertjét, ahol megtermel mindent, ami a háztartáshoz szükséges. Ő sütötte azt a túrós lepényt is, amellyel a polgármestert kínálgatta, miközben kritikusan kifejtette véleményét arról, hogy miként látja a város sorsának alakulását. Ugyanis szemmel tart mindent, ami körülötte történik.
Kanyó Sándor szorgalmas, földművelő szülők hat gyermeke közül másodikként született Kiskunfélegyházán 1925. augusztus 29-én. Édesanyja otthon látta el a háztartási munkáit, miközben szeretettel nevelte az egymás után született gyermekeket. Édesapja földműves ember lévén kemény munkával kereste meg a család mindennapi betevőjét.
Sanyi bácsi a cipész szakmát tanulta ki. Később annak érdekében, hogy árufuvarozóként önállóan dolgozhasson, jogosítványt szerzett többféle kategóriában. Ezt a munkáját a mai napig – a 90. életévéhez közelítve, maga mögött hagyva hetvenévnyi balesetmentes közlekedést – nagy lelkesedéssel végzi. Ezt mutatja az, hogy saját gépkocsijának vezetése mellett, szívesen vállal gazdálkodóknak fuvarozást.
1950-ben vette feleségül Luca nénit. Házasságukból két gyermekük született, akiknek igyekeztek jó alapot teremteni az élethez, ezért fiukat kül- és belkereskedelmi egyetemre, míg leányukat jogi egyetemre íratták be.
H. S.