Helyi hírek 2015. augusztus 29. 08:25 Forrás: Petőfi Népe

Nem elég az egyszeri kaszálás

Nem elég az egyszeri kaszálás
A hét közepén helikopterről igyekeztek a szakemberek felderíteni a parlagfüves területeket Bács-Kiskunban, és 41 mezőt találtak is. A pollenszezonnak csak most jön a java.

Kedden és szerdán helikopteres parlagfű-felderítést tartottak a megyében. A Baja-Szabadszállás vonaltól keletre a megyehatárig körülbelül 250 ezer hektárt néztek át, és 41 parlagfűvel fertőzött területet találtak. Ezek pontos nagyságát a feldolgozás során fogják megállapítani – mondta el Bűdi János, a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági, növény-és talajvédelmi főosztályának vezető helyettese. Hozzátette: légi felderítés idén nem lesz több a megyében, viszont a földi feltérképezések körülbelül október közepéig folyamatosan zajlanak majd.

– Az augusztus elejéig tartó rendkívül száraz időjárás nem kedvezett a parlagfű fejlődésének sem, a virágzás és a pollenszóródás körülbelül két hete kezdődött meg. Az augusztusban lehulló jelentős csapadék hatására tömeges kelésre számíthatunk, elsősorban a tarlókon. Virágzó parlagfüvet jelenleg elhanyagolt területeken, illetve kultúrnövénnyel – napraforgó, burgonya, szója – borított területeken találhatunk – mondta Bűdi János. A főosztályvezető felhívta arra is a figyelmet, hogy a mentesítést nem elég egyszer elvégezni, az időjárás alakulásától függően a vegetáció végéig folyamatosan fent kell tartani a mentességet.

A lekaszálatlan parlagfűért járó bírság összege nem változott, továbbra is 15 ezertől egészen 5 millió forintig terjed. A büntetés függ a parlagfüves terület nagyságától, borítottságától (azaz hogy mekkora részén van gyom). Ugyanakkora területű földingatlan esetén természetesen belterületen magasabb bírságra lehet számítani, mint a külterületen.

A hatóság Bács-Kiskun megyében 2013-ban 186 bírságot szabott ki 7,5 millió forint mértékben, tavaly ehhez képest emelkedés volt tapasztalható, hiszen 209 bírság volt, 9,5 millió forint mértékben. A bírság, valamint a közérdekű védekezés költsége meg nem fizetés esetén adók módjára behajtható.



 

Kövessen minket a Facebookon is!