Sport 2015. augusztus 29. 21:05

KHTK - osztrák csata a kézilabda emléktorna döntőjében

Képgaléria
KHTK - osztrák csata a kézilabda emléktorna döntőjében
Hat csapat részvételével a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban rendezik meg idén a Czagány Károly Emléktornát. A versenyt a Bács- Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség szervezte meg. A kétnapos tornán a megyei NBII-es együttesek mellett az osztrák SK Keplinger Traun is részt vesz. A harmadik ligás osztrák csapat egészen a döntőig menetelt, ahol a Kiskunfélegyházi HTK NBII-es gárdájával találkozik augusztus 30-án, vasárnap 11:30-kor.

Az augusztus 29-én megtartott csoportmérkőzések során a Kiskunfélegyházi HTK a Kiskunhalas és a dunaföldvári Holler UFC csapatát győzte le. A másik ágon az osztrákok a Kalocsa és a Vecsés együttesét megelőzve jutottak a fináléba.

 

A megyei szövetség részéről Liptai György főtitkár elmondta, örül, hogy Félegyháza ad otthont a tornának. Kiváló körülmények fogadták a csapatokat, akiknek egyedül a hőség okozott nehézséget.

- Czagány Károlyt ismertem személyesen. Kiskunhalasi születésű volt, a 60-as években került Kecskemétre, mint testnevelő tanár. Kecskeméten több NBI/B-s együttest is edzett. Tanítványa volt a későbbi világválogatott Kontra Zsolt.

 

A főtitkár hozzátette, a torna egyben felkészülést nyújt a csapatoknak a szeptember közepén rajtoló 2015/16-os szezonra.

 

 

G. Z.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!