LMP: "Vissza kell adni az iskolákat a helyi közösségeknek"
A KLIK hiánya 10-12 Mrd forint saját bevallása szerint. A magyar iskolarendszer súlyosan forráshiányos. A közoktatás finanszírozásából 200 milliárd forint hiányzik évente. Ennyivel csökkentették 2010 óta az iskolarendszer működtetésére-fenntartására fordított forrásokat.
Akut problémák: nincs pénz alapvető eszközök beszerzésére, telefonköltségre, postai szolgáltatások igénybe vételére, van ahol a WC papírra sem. Korábban többször késtek a bérkifizetések, a pótlékok utalása, nincs pénz szakmai folyóiratok megrendelésére, méltó cafetériára. Rossz az épületek állaga, kevés a tornaterem, vagy a meglévő beázik.
Hiába az életpályamodell, ha számos olyan lépés történt, ami elriasztja a fiatalokat a tanári pályától, illetve a pedagógusok kiégésével, túlterheltségével, felmondásával jár.
Az LMP álláspontja szerint a központosított oktatási rendszer megbukott, az iskolák önállóságának, tanszabadságának, hatékonyabb nevelői munkájának komoly akadályai vannak. A hirtelen ötletek helyett egy kiszámítható rendszerre van szükség, ahol figyelembe veszik a pedagógusok és a szülők véleményét.
Az LMP nem elégszik meg azzal, hogy a települések legfeljebb csak üzemeltetői lehetnek a tulajdonukban lévő oktatási intézményeknek. Vissza kell adni a fenntartói jogokat minden olyan önkormányzatnak, amely tudja és akarja finanszírozni iskoláját. Azt is tudjuk, hogy sokan akarnák, de elegendő saját bevétel híján nem kockáztathatják költségvetésük biztonságát, egyéb kötelező közszolgálati feladatuk ellátását. Minél kisebb egy település annál nagyobb a dilemma.
Minden nehézség és kényszerítő körülmény ellenére kívánunk Bács-Kiskun megye minden diákjának és tantestületének, valamint természetesen a szülőknek eredményes és örömteli új tanévet!
Kiss Kálmán Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja
Falusi Norbert, kecskeméti önkormányzati képviselő
Ikotity István, országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke