Program 2015. szeptember 10. 08:25

Levegővel hajtott járművek versenye

Levegővel hajtott járművek versenye
Idén 15 mérnökhallgatói járműépítő csapat érkezik a Kecskeméti Főiskola gálafutamára szeptember 12-én, szombaton, amelyen pneumobilok, sűrített levegővel hajtott járművek versenyeznek a  Rudolf- laktanyában (Izsáki út 3.). Az uniós támogatással megvalósuló rendezvény elsődleges célja lehetőséget adni innovatív, tehetséges hallgatóknak munkájuk bemutatására, de a versenyen kívül a gálafutam számos más programelemet is kínál, így érdekes időtöltés lehet az egész családnak. 

A Kecskeméti Főiskola már háromszor rendezett gálafutamot magyarországi és határon túli egyetemisták és főiskolások járműépítő csapatai számára. Eddig a helyszín a kecskeméti főtér volt, a versenyhez a „természetes díszletet” a főtéri épületek adták. A Hírös Vágta után most a hallgatók „autóversenye” is az egykori huszárlaktanyában kap helyet. Az új helyszín jelentőségét az adja, hogy a Rudolf-laktanya hasznosítása is része az önkormányzat "nyugati városkapu" fejlesztési koncepciójának. Az ide tervezett családi sport- és rekreációs központ egységet alkot majd a Kecskeméti Főiskola új campusával is, amelyet az egykori laktanya mellett, a lebontott kórházépületek helyén építenek fel.

Az idei gálafutam és szakkiállítás megszervezését egy uniós projekt tette lehetővé, amelyben a Kecskeméti Főiskola vezetésével együttműködik Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, az AIPA Alföldi Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft. és a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány. A projekt során a közreműködők olyan kutatás-fejlesztési-innovációs programokat dolgoznak ki, amelyek ösztönzik és elősegítik a térség gazdasági fejlődését, és egy új típusú, szorosabb együttműködést alakítanak ki a gazdasági szereplők, az önkormányzat és a felsőoktatás között. A hallgatói verseny alkalmat ad arra is, hogy a város lakossága is megismerhesse a fejlesztési programokat.

A hallgatók által épített járművek két kategóriában versenyeznek majd a gálafutamon: összemérik tudásukat a gyorsasági és a gyorsulási futamban is. A szervezők azt remélik, hogy az érdeklődők az új helyszínen is felkeresik a rendezvényt annál is inkább, mert a kísérőprogramok révén a gálafutam igazi családi kikapcsolódás lehet. A szakmai kiállításon a főiskola partnercégei mutatkoznak be, ki lehet majd próbálni a Füredi Autósiskola szimulátorait, a gyereksarokban a legkisebbeket várják, a főiskola hallgatói bemutatják a 3D nyomtatást, megkóstolhatók lesznek a Kertészeti Főiskolai Kar terményei és termékei, jelen lesznek az OPEN 2018 szervezői és ismét megtekinthető lesz a mikrofogyasztású jármű, a Megaméter. A program helyszínén elhelyezett információs pontokon könnyed formában ismerkedhetnek meg az érdeklődők a projekt során elért tudományos eredményekkel és a Kecskeméti Főiskola tudományos műhelyeivel.

A rendezvényt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Hegmanné Nemes Sára, a Kecskeméti Főiskola kancellárja nyitja meg 10 órakor. A 16 órakor kezdődő eredményhirdetésen Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár és Ailer Piroska, a főiskola rektora köszönti a győzteseket.
 

A rendezvény Facebook-on: https://www.facebook.com/events/759342900858246/




 

Kövessen minket a Facebookon is!