Egészségkonyha – ételkóstoló és előadások az egészséges táplálkozás jegyében
Ételkóstolással egybekötött előadásra várják az érdeklődőket szeptember 16-án, szerdán fél 10-től a félegyházi városháza tárgyalótermében. A rendezvény az Egészségkonyha projekt keretében valósul meg.
A fél 10-től kezdődő regisztrációt követően 10 órakor Csányi József polgármester köszönti a rendezvény vendégeit, majd dr. Lehoczki Károly megyei tisztiorvos Bács-Kiskun megye lakossága egészségi állapotáról tart előadást. A vendégek dietetikus szakembertől hallhatnak tanácsokat a táplálkozás és a betegségek megelőzésének az összefüggéseiről és a bio élelmiszerek jelentőségéről. A közétkeztetési szabályok várható változásairól Gyertyánosné Hegedűs Helga megyei közegészségügyi felügyelő ad tájékoztatást, Nagy Lászlóné, a Kamra-Túra Egyesület titkára pedig a helyi termékek vendéglátásban betöltött szerepéről, lehetőségeiről beszél.
11.40-től konzultációra, egyéni tanácsadásra is lehetőség nyílik a termékbemutató mellett, 12 órától pedig az egészségtudatos táplálkozás jegyében korszerűen elkészített hagyományos ételekből rendeznek kóstolót.
11.40-től konzultációra, egyéni tanácsadásra is lehetőség nyílik a termékbemutató mellett, 12 órától pedig az egészségtudatos táplálkozás jegyében korszerűen elkészített hagyományos ételekből rendeznek kóstolót.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a 76/497-075-ös telefonszámon, vagy az [email protected] e-mailcímen lehet szeptember 14-éig.
Fotó: illuisztráció
Fotó: illuisztráció