Helyi hírek 2015. szeptember 17. 11:30

Hetedik évadját kezdi a Rocktár

Hetedik évadját kezdi a Rocktár
Egy klub életében ez már a nagykorúság előszele, ezért a program is igazodik a mind nagyobb közönségigényekhez. A Rocktár a könnyű élőzenei paletta szinte minden műfajából a legnagyobb fellépőket csábítja le Kiskunfélegyházára, ami többek között a folyamatos fejlesztéseknek valamint a városvezetés, a támogatóink és közönségünk pozitív hozzáállásának köszönhető.

A történetnek ezzel még egyáltalán nincs vége, hiszen a műsorunk már vetekszik az főváros legnagyobb klubjaival, de a további szakmai és komfort fejlesztések égetően toporognak a kapuban. Idén nyáron tágasabbá és biztonságosabbá tettük koncerttermünket és folyosónkat. Szintén még ebben a naptári évben szeretnénk megvalósítani a színpad növelését és (eddig nem létező) fűtésének korszerűsítését a hideg téli hónapok előtt, valamint megadni az évek óta halmozódó adósságunk a fellépők felé: egy komfortos, felújított öltözői toalett és tusolószekció kiépítését.

A kihívás mind anyagilag mind pedig munka szempontjából nagyon jelentős, de bízunk a további támogatásokban. Kérünk tisztelettel mindenkit, hogy amiben tud segítsen nekünk az elkövetkezendő időszakban és támogassa fejlesztéseinket a nagy létszámú civil és zenész közösségünk és közönségünk érdekében. Ami nekünk jó az mindenkinek jó, hiszen az élőzene generációkat átívelően köti össze az embereket, energiát és közösségi élményt ad nekik és pár órára feledtet minden mást az életben.

Most pedig bemutatjuk 2015 őszi programját a csatolmányban. Részletes koncertnaptár a www.rocktar.hu oldalon. Kérjük mindenki terjessze saját lehetőségei szerint a programot, hiszen az elmúlt 7 év tapasztalata azt mutatja, hogy szem előtt kell lennünk folyamatosan és mindenhol a színvonalas működésünk érdekében.


Ónodi Árpád
Plain-Rock Egyesület



 

Kövessen minket a Facebookon is!