Helyi hírek 2015. szeptember 20. 13:20 Forrás: Petőfi Népe

Hunyadi-díj a Gripen-pilótának

Hunyadi-díj a Gripen-pilótának
Kádár Sándor őrnagy, a júniusban egy meghibásodott Gripennel kényszerleszállást végrehajtó és katapultáló pilóta kapta idén a Hunyadi-díjat a XI. Hunyadivárosi Napok keretében Kecskeméten.


Kecskemét polgármestere, Szemereyné Patakai Klaudia Pászti András önkormányzati képviselővel és Ugrik Csaba dandártábornokkal, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis parancsnokával közösen adta át Kádár Sándor őrnagynak a Hunyadi-díjat.

Mint emlékezetes, ő volt az a pilóta, akinek június 10-én egy kiképzési repülés során meghibásodott a Gripenje. Többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így „félállásban” maradt. Mivel a levegőben több mint egy órán át sem sikerült elhárítani a műszaki hibát, Kádár Sándor úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán.

A manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta ekkor katapultált. Két ágyékcsigolyája megroppant, emiatt három hónapig egy műanyag mellényt kellett viselnie, de rehabilitációja jól halad. A balesetet követően Hende Csaba volt honvédelmi miniszter Hazáért érdemjellel tüntette ki az őrnagyot.




 

Kövessen minket a Facebookon is!