Helyi hírek 2015. november 23. 15:30

Egyesültek a takarékszövetkezetek

Képgaléria
Egyesültek a takarékszövetkezetek
A Kiskunfélegyházi székhelyű Kiskun Takarékszövetkezet és a Hartai Takarékszövetkezet 2015. november 30-án – a tagság által delegált küldöttgyűléseken hozott döntés alapján - beolvadnak a Fókusz Takarékszövetkezetbe, amely az egyesülést követően a három takarékszövetkezet általános jogutódja lesz. A sajtóhír kapcsán egyebek mellett arról kérdeztük Sebestyén István ügyvezető igazgatót, hogy a változás hogyan érinti a félegyházi ügyfeleket.

– Miért egyesül a Kiskun Takarék a Fókusz és a Hartai Takarékszövetkezettel?

– Az elmúlt években jelentős változások történtek a pénzpiacokon – szigorodó tőkekövetelmények, új adók, forintosítás –, ami a legtöbb hitelintézetet stratégiájának újragondolására és működésének újjászervezésére ösztönözte.

A változásokra egyes pénzintézetek tevékenységük visszafogásával, vagy fiókok bezárásával reagáltak, néhány szereplő pedig kivonult a magyar piacról. A takarékok más utat választottak: erőik egyesítésével, szolgáltatásaik egységesítésével növelik versenyképességüket, piaci részesedésüket. Az egyesüléssel létrejövő nagyobb üzemméret a költségek csökkentését, jövedelmezőbb, eredményesebb működést, a megnövekedett tőkeerő pedig még nagyobb biztonságot jelent az egyesülésben részt vevő takarékok és ügyfeleik számára. Így tudjuk garantálni, hogy Kiskunfélegyházán a jövőben még magasabb színvonalon, még korszerűbb szolgáltatásokkal tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket. Az egyesülést követően a jogutód Fókusz Takarék a Duna-Tisza közén, Bajától Budapestig 45 fiókban állhat az ügyfelek rendelkezésére. Az új, egyesült takarék mérlegfőösszege 55 milliárd forint lesz, míg saját tőkéje eléri a 3 milliárd forintot.

– Hogyan érinti ez Félegyházát és a környező települések ügyfeleit?

– A félegyháziak és a környező településeik ügyfelei is egyértelműen nyertesei lesznek az egyesülésnek, hiszen annak nem titkolt célja, hogy a takarékok közös erővel, fokozatosan, egyre több és jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani a jelenleginél magasabb színvonalon. A Fókusz Takarék szolgáltatásai fejlesztésével mind a lakossági, mind a vállalkozói szegmensben tovább kívánja növelni piaci részesedését a térségben. Ennek érdekében az egyesülést követően folytatni fogja kirendeltségeinek felújítását, és évi további 100 millió forintot kíván fejlesztésre és egyéb beruházásokra fordítani. A november 30-i egyesülést követően az ügyfelek mind a 45 fiókban ugyanazokkal a feltételekkel és kondíciókkal vehetik majd igénybe a takarékszövetkezet szolgáltatásait. Kiskunfélegyházán mindkét fiók – mind a Fókusz, mind a Kiskun Takarék fiókja –változatlanul működik tovább, ahogy a dolgozók is maradnak az egyesült takarék kötelékében.

– Milyen a takarékszövetkezetek iránti bizalom ebben a térségben?

– A takarékszövetkezetek iránti bizalom egyértelműen nőtt az elmúlt időszakban, köszönhetően annak, hogy a takarékokban elhelyezett megtakarítások 2014 decembere óta kettős védelmet élveznek: azokat már nemcsak az Országos Betétbiztosítási Alap, hanem a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is védi, így gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban vannak. A töretlen bizalmat mutatja az is, hogy az elmúlt hónapokban egyre többen keresik fel a takarékokat, vásárolnak befektetési termékeket, állampapírokat, illetve nyitnak betét- vagy értékpapírszámlát nálunk. A KISKUN Takarékszövetkezet volt 1975-ben az első városi alapítású takarékszövetkezet, amely alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy a takarékok által nyújtott lakossági pénzügyi szolgáltatások a kisebb települések után a nagyobb, városi közegben is megjelenjenek. A KISKUN Takarék jelenleg négy kirendeltséget működtet Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Városföld és Kecskemét székhelyekkel.

– A Kiskun Takarék ügyfeleinek lesznek-e, vannak-e konkrét teendőik a pénzintézet váltás kapcsán?

– A forint számlával rendelkező ügyfeleknek változatlan marad a számlaszáma az egyesülést követően, csupán a devizaszámlával rendelkező ügyfeleknél várható számváltozás, akiket már korábban informáltunk. Természetesen a tudnivalókról és az egyesülési lépésekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a takarék minden érintett ügyfelét.




 

Kövessen minket a Facebookon is!