Füst a kórházi folyosón
– Egy tűzeset észlelését követően fontos a gyors helyzetfelismerés és a felelősségteljes döntések meghozatala. Kiemelt szerepe van a feladatoknak olyan közintézmények esetében, ahol nagy létszámban vannak jelen ágyhoz kötött, önálló helyváltoztatásra képtelen emberek, akiknek mentését a dolgozóknak kell megkezdeni – hangsúlyozta Kovács Andrea, a Bács- Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Az augusztusi gyakorlat során füst gomolygott végig a kijelölt kórházi osztály folyosóján, majd megkezdődött az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók közös gyakorlata. A helyszínen tartózkodó dolgozóknak – orvosoknak, ápolóknak, betegszállítóknak – a tűzoltók kiérkezéséig meg kell kezdeniük az épület kiürítését, a fekvő- és a járóbetegek mentését. A gyakorlat elsődleges célja az volt, hogy a kórház dolgozói közel valóságos szituációban gyakorolják a betegek mentését, mi is a teendő egy füsttel telítődött helyiségben, a betegek állapotától függően hogyan lehet a legrövidebb és legbiztonságosabb útvonalon kimenteni az épületben tartózkodókat. A tűzoltók a kiérkezést követően valósághűen avatkoztak be, hajtották végre a gyakorlaton az életmentéshez és a tűzoltáshoz kapcsolódó feladataikat. A kórház munkatársai megkezdték a tűz oltását - ami a feltevés szerint nem járt sikerrel - mentették a bent tartózkodókat, tájékoztatták a helyzetről a kiérkező tűzoltókat. A tűzoltók védősugár védelme mellett behatoltak az épületbe, a tűzoltás-vezető megkezdte a felderítést, mentési csoportot alakított, valamint irányította a tűz továbbterjedésének megakadályozását és a tűz oltását. A beavatkozó állomány az égő terület megközelítésének szabályait betartva, teljes védőfelszerelésben, légzésvédelem használata mellett hajtotta végre a feladatot. A tapasztalatokat szakterületenként az igazgatóhelyettes irányításával értékelték.
A gyakorlaton összesen ötven a katasztrófavédelemnél közösségi szolgálatát teljesítő diák vett részt, akik hozzájárultak a kiürítés élethű szimulációjához. A gyakorlat tapasztalatait a kórházak beépítik a tűzvédelmi oktatásaikba, a tűzriadó tervükbe, illetve készül az összes megyei intézménynek egy segédanyag. Megelőzési szakmai szempontból, a hatósági szakemberek előre meghatározott szempontok alapján vizsgálták és elemezték a kiürítés módszertanát, amelyet felhasználnak a tevékenységük fejlesztéséhez.
Szeptember a tűzmegelőzés hónapja. Ebből az alkalomból szeretné a Bács-Kiskun Megyei Tűzmegelőzési Bizottság felhívni a figyelmet a megelőzéshez és a gyors reagáláshoz szükséges eszközök - így például a számítógépes tűzjelzés – meglétének és megfelelő karbantartásának fontosságára, hiszen egy jól működő rendszer az emberi élet és az anyagi javak megóvását szolgálja. Ilyen számítógépes tűzjelző rendszerrel rendelkezik a félegyházi kórház is.
Kiemelt feladat, hogy a tűzjelzés a lehető legrövidebb idő alatt, késedelem nélkül eljusson a katasztrófavédelem műveletirányítási központjába. Amikor az elektronikus tűzátjelzések befutnak a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, megtörténik a szükséges erők és eszközök riasztása. Komoly és nagy odafigyelést igénylő feladat, hiszen a gyors tűzoltói beavatkozással emberi életek és komoly anyagi javak menthetők meg – emlékeztet a szakember.