Helyi hírek 2015. szeptember 23. 07:30

Szépítik a temetőket

Képgaléria
Szépítik a temetőket
Pazar kora őszi napsütésben indulunk Fehér Tamással temetői sétára. Azt mondja, hetekig tudna beszélni Félegyháza két ma is működő temetőjéről: szépségéről, értékeiről, méltóságáról, az itt nyugvó elődök síron túlról is ható tanításiról. Hamar rájövök, hogy nem túlzott a temetkezési részlegvezető. Lelkes elhivatottsága nyomán olyan oldalát mutatja meg a sírkert, amit eddig még sohasem láttam meg.

Kiskunfélegyháza két temetője az „alsó” és „felső” nevet kapta, nyilvánvalóan a földrajzi elhelyezkedésükből adódóan. Az előbbiben az 1700-as évek végétől, míg az utóbbiban az 1800-as évek elejétől temetkeznek. Fehér Tamással előbb a Felsőtemetőt járjuk körbe. Persze nem a teljes 14 hektárt, amiben benne értendő a tartalék terület és a kegyeleti parcella is.

– A Felsőtemetőben 18 ezerre, az Alsótemetőben 12 ezerre tehető a sírok száma. A városban évente 400-450, hetente 8-12 temetés van, ami fele-fele részben koporsós, illetve hamvasztásos. Az összes temetés 60 százaléka van a Felső-, és 40 százaléka az Alsótemetőben. A hozzátartozók itt, a Felsőtemetőben választhatnak sírhelyet szeretteik földi maradványainak elhelyezésére, illetve kolumbáriumot, urnaparcellát, vagy akár kriptát is. A végső búcsú helyszíne a ravatalozó. Ebből kettő van a Felsőtemetőben – tudom meg séta közben.

Csönd van. Alig látszik mozgás a sírok között, de az út mentén most is gondos munka folyik. A Felsőtemető 14 hektáros területét négy dolgozó tartja rendben, munkájukat folyamatosan segíti három-öt fő közalkalmazott. Őket a polgármesteri hivatal a közmunka program keretében küldi ide, és óriási segítséget jelentenek a takarítási feladatok ellátásában. Ugyanezeket a teendőket az Alsótemetőben 3 dolgozó és kettő-négy fő közmunkás végzi el. Ezeken az óriási területeken szinte sziszifuszi munka a zöldfelületek, az utak, a sírok környékének gyomtalanítása, kaszálása, nyáron a locsolás, télen a síkosságmentesítés – magyarázza a szakember, míg rójuk a hepehupás utakat.

– Az utak állapotának javítása is szerepel a fejlesztési terveink között – nyugtat meg, miközben körültekintően kerülgetjük a mély gödröket – de egyelőre az is nagy öröm, hogy van benzinünk, gyomirtónk… idén már kaptunk két új fűkaszát és ősszel még kettőt várunk. Végre nem azt a választ kapjuk a kéréseinkre, hogy nincs rá pénz, hanem mindenki a megoldást keresi. Mi pedig igyekszünk a lehető leghatékonyabban kiaknázni a lehetőségeket. Tavaly október óta több egyeztetés történt a polgármester és a jegyző úrral, valamint a képviselő-testület tagjaival. Idő közben átalakult a VSZKSZ is. A változások új szemléletet és hozzáállást hoztak, így most jó esély van arra, hogy évtizedes hiányosságokra szülessen megoldás.

Fehér Tamás 2007 óta vezeti a temető részleget, előtte négy évig már itt dolgozott. Akkor a nyilvántartási rendszer kiépítését irányította. Évekig tartott, míg a diákok segítségével összeírták az összes sírhelyet, és elkészítették a temetőtérképeket. Ebből adódóan viszont meglehetősen jól ismeri mindkét temető legapróbb részleteit is, pontosan tudja, mi szorul fejlesztésre, hogy milyen fontossági sorrend mentén érdemes tervezni.

Térburkolat kellene a ravatalozó elé, szeretnék felújítani a pavilonépületet és elindítani a portaszolgálatot, továbbá egy virágboltnak alkalmas helyiséget kialakítani, mert nagyon hiányzik ez a szolgáltatás. Az utak rendbetétele hosszú folyamat – mondja -, de következetes tervezéssel több év alatt jelentős fejlődést lehetne elérni. A temetkezési terület fogy, belátható időn belül legalább egy évtizedre való részről kell gondoskodni. Szeretnének továbbá urnafalat, bevezetnék az egyre keresettebb temetési formát a hamvak szórását. A portaszolgálat beindításával gereblyét, lapátot, söprűt, locsolót bocsátanának a temetőlátogatók rendelkezésére. A legfontosabb azonban a fejlesztési igények között az Alsótemetőben egy méltó ravatalozó megépítése és a kerítés kiépítése. Mindkettő régi adóssága a városnak.

Jelentős előrelépés történt viszont az izraelita temető ügyében, amely a Felsőtemetőben található, mintegy 4 ezer négyzetméteres területen. Itt 1916-ban volt az utolsó temetés, az azóta eltelt szűk évszázadban pedig az enyészet uralta el a területet. A 200 körüli sír állapota oly mértékben megromlott, hogy mára 35-40 százaléka ledőlt, döntő többségük balesetveszélyes. A Mazsihisz nemrégiben felmérte a helyzetet, és első körben bekerítette a területet, jövőre pedig a tervek szerint megkezdik a balesetveszély elhárítását, a síremlékek rendbetételét is.

Fehér Tamás valóban nem fogy ki az értékekből. Megnézzük a 80-as években kőalapzatba öntött, 1800-as évekből származó, felszámolt sírhelyekről kimentett kőkeresztekből épített lapidáriumot, a díszpolgári sírokat, számolatlanul mutatja olyan híres emberek nyughelyét, mint például dr. Porst Kálmán egykori gimnáziumigazgató. Meséli, 2004-ben néhai Fekete János helytörténeti kutató egy kis csapattal feljegyezte mindkét temetőben a nevezetes sírhelyeket. 140-140 sírt kutattak fel, amely a benne nyugvó személy, a kialakítás, esetleg a rajta szereplő sírvers okán különleges. Ezek – mondja a részlegvezető – a nyilvántartásunkban jelezve vannak, s egyszer, ha akad rá forrás, talán megújíthatjuk valamennyit. Addig pedig odafigyelünk a sokszor elhagyatott, gondozatlan sírhelyek gaztalanítására.

A sírhelyek megváltási ideje 25 év. Ez a hosszú idő megnehezíti az adatok pontos nyilvántartását, illetve a sírhely felett rendelkező kiértesítését. Ilyenkor, a Mindenszentek előtti hetekben-hónapokban – amikor a legtöbben fordulnak meg a temetőkben – megkezdik a figyelmeztető matricák kiragasztását azokra a sírokra, amelyeknek a megváltási ideje a tárgyévben lejár.

– Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a hozzátartozók értesüljenek a megváltási idő lejártáról. Egy évvel később a felszámolásra kijelölt sírhelyeket ismét megjelöljük, majd általában újabb fél év türelmi időt biztosítunk. Azok számára, akik szeretnék meghosszabbítani szeretteik sírhelyét, igény esetén kamatmentes részletfizetési lehetőséget is kínálunk – mondja a részlegvezető, már az Alsótemető útjait járva.

A mintegy 8 hektáros sírkertet az 1970-es évek elején átmenetileg lezárták, és szóba került akkor a megszüntetése is. Végül azonban feloldották a zárlatot, és újraindították itt is a temetkezést. A mintegy 500 méter hosszú, keskeny, szabálytalan formájú terület gondozott, rendezett zöldfelülete szinte beleolvad a családiházas lakóövezetbe. Itt nincs urnaparcella, sem kolumbárium, csak sírhely. Bármennyire szépen gondozott is a terület, a jóindulattal is legfeljebb szerszámtárolónak tűnő ravatalozó és a kerítés hiánya megdöbbenti a látogatót.

– Mindkét probléma megoldása 2004 óta napirenden van. Akkor készültek el ugyanis az első tervek, azonban a megvalósításból eddig semmi nem lett. Most ígéretet kaptunk a városvezetéstől, hogy ezt a méltatlan állapotot belátható időn belül felszámoljuk. Ez óriási előrelépés, és szép gesztus lehet a szeretteiktől búcsúzó félegyháziaknak – mondja Fehér Tamás.





 

Kövessen minket a Facebookon is!