Szomszédoltak Fülöpjakabon
A jó hangulat mellett helyben készült biotermékekkel kínálták a vendégeket pénteken a fülöpjakabi szabadidő parkban első alkalommal megrendezett Szomszédolón. Az eseményre a tősgyökeres falubeliek mellett meghívták a betelepült külföldi családokat is, akik nem csak a helyi termelőket, de a helyi kézműveseket is megismerhették. Az találkozó főszervezője Kovács Márta is új szomszéd a faluban. Mint mondta azt figyelte meg, hogy az itt élők már észre sem veszik a saját értékeiket. Míg egy külsős friss szemmel jobban meglátja, milyen "kincseket" rejt a falu.
– Elkezdtem ezeket összegyűjteni és akkor jött az ötlet, hogy a település jó oldalát erősítve, ezeket be is mutassuk a faluban élőknek. Nem elég, hogy ismerjük egymást, fontos az is, hogy megbízunk egymásban. Hosszú távú célom, hogy erre a bizalomra építve fellendítsük a helyi kereskedelmet – hangsúlyozta Kovács Márta, aki azt is elmesélte, hogy Fülöpjakabot az egész országban a biotermelőiről ismerik. A falubeliek többsége zöldség és gyümölcstermesztésből él.
Ennek ellenére a helyi boltban csak kínai fokhagymát lehet kapni. Ez volt a másik ok, hogy összehozza egymással a termelőket és a fogyasztókat. Másik szomorú tapasztalata az volt, amikor a félegyházi piacra ment barackot venni és ott találkozott egy fülöpjakabi nénivel, aki biciklin, majd buszon cipelte be a városba a gyümölcsét, hogy eladja. Holott a faluban is vevőre találhatott volna.
– Ez is ösztönzött arra, hogy ne csak elméleteket gyártsunk, hanem cselekedjünk is – tette hozzá Szomszédoló főszervezője.
Fotó: Vajda Piroska