Kultúra 2015. szeptember 22. 13:20 Forrás: keol.hu

Átadták a Hírös Város Turisztikai Központot

Átadták a Hírös Város Turisztikai Központot
Hivatalosan is átadták hétfőn este Kecskeméten a Hírös Város Turisztikai Központot. Az épületben kapott helyet az új Kelemen László Kamaraszínház, amelyben az ünnepséget követően mutatták be az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabját.

A megnyitón Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója ismertette a központ kialakítását felvállaló projekt részleteit. Eszerint a multifunkcionális központ otthont biztosít különböző kulturális turisztikai programoknak, és mostantól városi fesztiválok, nagyrendezvények alapvető beltéri helyszíneként is szolgál majd.

Továbbá méltó helyet biztosít az európai hírű Leskowsky-hangszergyűjteménynek, lehetővé téve annak újszerű, országosan egyedi jellegű, interaktív bemutatását. Az idelátogatóknak lehetősége nyílik többek között élőzenés tárlatvezetésre, ahol a résztvevők a különböző korokon áthaladva kipróbálhatják a hangszereket. Emellett a gyűjtemény muzeális, illetve egyedi, ritka darabjainak megtekintésére, hangjának meghallgatására is lehetőség nyílik.

A Központ adott helyet a Katona József Színház kamaraszínházának, mely révén egy minőségi színjátszó hellyel gazdagodott a város kulturális élete. A Központ révén kiteljesedik a Katona József Színház kulturális turisztikai tevékenysége, a Kelemen László Kamaraszínházban újszerű, a látogatókat, turistákat bevonzó interaktív előadásokat valósítva meg.

A projekt eredményeként - a volt Városi Mozi műemlék épületének teljes körű felújításával - 1284,64 négyzetméteres épített kulturális örökség megmentése, turisztikai funkcióval ellátott hasznosítása valósult meg, a fejlesztésre elnyert 398.387.000 forint összegű támogatásból. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Amihez Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata további 135 millió forint önerőt biztosított, a Katona József Színház pedig 30 millió forinttal támogatta a beruházást.




 

Kövessen minket a Facebookon is!